Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935
77 leshely által kiállított okiratokra és a dolog természetességére hivatkozva vitatta a maga igazát és eljárása jogosságát. Ilyen jogi torzsalkodások duzzasztották meg az ellentétes véleményeket annyira, hogy a vitázó felekből nyilt ellenségek lettek. Draskovich nem vette rossznéven a jogkeresést, 2 7 de azt is hangsúlyozta, hogy ő lévén a«caput*, tőle függjön minden, mindenki és az irányító itt csak a katolicizmus, az egyház érdeke lehet. A káptalan «szokásos megátalkodottság»-ának szellemi vezérét Nagyfalvy Gergely váci püspökben, káptalana őrkanonokjában látta, kinek fennmaradt kézirataiban ennek a vélekedésnek igazolását látjuk is. Rövid győri itthonléte után ezeknek a házi kellemetlenségeknek ízével indult el a nagyszombati tartományi zsinatra, mely 1638. június 14-én kezdődött. 2 8 A zsinat által megválasztott bíróságnak Hosszuthóthy László váradi és Nagyfalvy Gergely váci püspök társaságában Draskovich volt a legelőkelőbb tagja. A három napig tartó zsinaton többször esett szó a győri egyházmegyét érintő érdeklő ügyekről és a zsinati határozatok tükrében is megjelennek az orvoslásra váró bajok. A hitről szóló fejezet végén pl. kötelességévé teszi a zsinat a győri püspöknek, hogy a rác kalugyereket eltávolítsa, mert ezek nem csak az új eretneksjég miatt, hanem az árulás veszedelme miatt is gyanúsak. A rendelkezés inkább a káptalannak szólt, mert az ő földesúri területén laktak rácok. Szigorú büntetéssel fenyegeti meg a zsinat az isteni szolgálatról szóló fejezetben a győri káptalant a közös zsolozsmák elhanyagolása miatt és szigorúan meghagyja, hogy a zsinat után azonnal megkezdjék ennek a káptalani kötelességnek teljesítését. A püspök igazolását olvashatjuk ki abból a végzésből is ; mely megparancsolja a káptalanoknak, hogy a püspök által kinevezeti kanonokok székfoglalását ne akadályozzák. Csak az az eg3 r zsinati határozat nem kedvezett a püspöknek, hogy a soproni franciskánusok eladott ingatlanait váltsa vissza. 2 9 Azonban bizonyára megnyerte tetszését az a beadvány, melyben Esterházy nádor ajánlotta, hogy a váci püspök egyházmegyéje területén tartózkodjék. 30 Lehel, hogy erre maga Draskovich hívta fel a nádor figyelmét az országgyűlés idején, mikor a káptalan panasza miatt élénk volt benne a felháborodás Nagyfalvy ellen, kit az egész ellenkezés lelkének és élesztőjének tartott. A zsinat záró mozzanatában szerep jutott Draskovichnak is: az atyák nevében ő tolmácsolta a hálát és köszö2 7 Lásd üzenetét Vasváry nagypréposthoz, Bényi János útján. Gy. K. M L. Ctheca: VIII., n.: 607. 2 8 L. Péterffy Károly: Sacra Concilia Ecclesiae Romano Catholicae in Regno Hungáriáé celebrata. II. kötet 346—375. 2 9 L. Péterffy i. m. 372. 1. so L. u. ott 347. 1.