Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

217 Az itt mondottak egészen sajátos módon érvényesek a vallásos befolyásra a családban. Itt adódnak a legtermékenyebb alkalmak, melyek kapcsán találkozik a gyermek és ifjú az élet kisebb-nagyobb mostohaságaival, nehezen kezelhető emberi gyarlóságokkal s saját temészretével. Itt (a családban) kell megmutatni, hogy mit jelent tulajdonképen Krisztust követni, hogy a megszokások mily könyörtelenül éreztetik hatásukat az egész magatartásunkon, s hogyan kell viselkedni az élet vonatkozásai, konfliktusai s kísértései idején, ha a magasabbrendű életet magunkban és környezetünkben szabaddá tenni s uralomra juttatni akarjuk. A jámborkodó szentimentalizmus helyett egyenes, igaz tettrekész szeretet Isten iránt csak úgy fejlődik ki az ifjú lélekben, ha ez irányban az első, benső tapasztalatait az önlegyőzésben szerzi, s durva visszavágások és szenvedélyes felindulások helyett magasabbrendű titkos vonzalmak támadnak benne, melyekben eg}

r jobb világgal való benső összeköttetés valóságát éli át. Idő s örökkévalóság ilyetén összekapcsolásánál fontos minden nevelő szerepe, de messze a tanár előtt az apa, s főleg az anya példája. Nagyon sok függ attól, hogy a szülő alapvonásai s mindennapi megnyilatkozásai szerint csak a földi élet vagy a síron túli élet számára is él-e? Ha a szülő teljesen feloldódik ebben a világban, akkor lehet szavaiban és külső gyakorlataiban még oly nagy is, fia tisztán apró jelekből is ki fogja érezni, hogy az ő szülőházában az élet fo lyását a látható dolgok s nem az örök eszmék döntik el, hogy a földi haszon a becsület, a pénz az Isten, az érdek a szeretet elé s fölé helyeztetik. Ahol ellenben a gyermek-ifjú a szülő minden elhatározásából és cselekedetéből azt látja, hogy szülőjénél minden világi dolog csak szolgáló szerepet játszik egy magasabb élet érdekében, akkor Isten világa élő valósággá és a nem irott törvény legfőbb indíték lesz összes elhatározásai számára. Aki szavával és példájával arra tudja nevelni fiát, hogy ily értelemben összes elhatározásaiban az életjavak helyes rangrendjét nagyra becsüli, az nemcsak a tehetséges és sokoldalú gyermekkel gyakorolja a legnagyobb jót, hanem az egyszerű, tehetségtelen, gyenge gyermekbe is egészen új bizalmat önt önmagával s az élettel szemben. Minél inkább állítjuk a fődolgot a középpontba, annál kevésbbé fogja érezni a gyermek a mellékes dolgok hiányát; észre fogja venni, hogy a világ látszólagos javai nem azok, amiknek az élet piacán tartják őket, s a földiekben szegények és kicsinyek, a legfontossabbakban gazdagok s nagyok lehetnek. De csak akkor, ha a nevelők szava s példája egybehangzó. Lehet-e azonban ez ott, ahol az anya hisz, az atya nem; ahol az atya