Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

184 önmagukéri, szeretem a szülőkért, kedves emlékű volt tanítványaimért. Igen Tisztelt Uraim! Mikor a család meleg fészkéből, az iskola gondos falai közül mint ifjak kiléptek az életbe, lelki értékekkel gazdagon távoztak. Hűséges engedelmesség, vallásos érzület, kötelességtudás, akaraterő, azaz a jellem nagy alkotóerői voltak azok a lelki értékek, iránytűk, melyekre mint fiataloknak szükségük volt, hogy az élet beláthatatlan rengetegében, amelybe hirtelen beléplek, megtalálják a helyes irányt, amely felé tekintetükei szegezni, lépteiket irányítani kell. Hiszen önöknek is meg kellett tapasztalniok az élet nehézségeit, súlyát, könyörtelenségét, hogy kemény küzdelemre hívja azt, aki helyét megállni, élni, haladni kíván. Az önök küzdelme tanulságos példája annak, hogy aki ragaszkodik az Űrhöz, aki Őbelé helyezi reményét és bizalmát, az a legigazibb, leghűségesebb barátot találta meg. Tanítsák meg erre gyermekeiket is! Csendes, meghitt, családi beszélgetéseik óráiban, tegyenek vallást gyermekeik előtt az isteni gondviselésbe vetett hitükről, tanítsák őket remélni és bízni az isteni gondviselésben, és bocsássák ki az életbe ugyanazon lelki értékekkel, amelyek önöket életküzdelmeijí legválságosabb fordulóin is átsegítették és egyenesen tartották! Ugyanaz az isteni gondviselés, akiről önök vallást tesznek gyermekeik előtt, pártfogásba veszi ezeket is, ha másért nem, az apák érdeméért! Köszönöm, Uraim, önöknek azt a mondhatatlan örömet, hogy megemlékeztek rólam, öreg volt tanárjukról, hogy alkalmat adtak újra látnom önöket életem alkonyán. A nagy Isten áldja meg minden lépésüket, minden cselekedetüket, amelyei családjukért, gyermekeikért, az Egyházért és hazáért tesznek! Az ő segítő és vezérlő kegyelmébe ajánlom mindnyájukat! Van külön szavam azon kedves tanítványaimhoz, akik nem rég hagyták el az intézetet, vagy már-már távozóban vannak onnan. Vegyenek példái elődeiktől! Bárki belép intézetünk kapúján, tanár és tanítvány, bánatos szülő vagy idegen, az intézet ifjú hősi halottainak emléktáblája köszönti néma mementóval. Arról a tábláról csendes szárnysuhintása érinti azon fiatal hősök szellemének, akik engedelmeskedtek a haza törvényeinek, és vérükkel pecsételték meg engedelmességüket. A nemzet ifjú vértanúi! Hirdetni fogja példájuk az engedelmesség törvényét minden nemzedéknek, a mainak is! Hirdeti hangos szóval, hogy nemcsak magunkéi vagyunk, hanem azoké is, akiknek jogunk van parancsolni nekünk, sőt rendelkezni velünk. Pedig talán még sohasem volt a nemzetnek oty égetően szüksége fiar-szolgálatára, mint most! A mérhetetlen megaláztatás