Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

185 és szenvedés gyötrelmei közepett, amelyekben a magyar nemzet most vergődik, csak az a remény tartja benne a lelket, hogy majd jőni fog egy nemzedék, amely a szégyent letörli, megszünteti a szenvedést, visszaszerzi az elveszettet. Vájjon melyik lesz az a jövendő nemzedék? Nem tudom, nem a mai kor fiatalsága-e, amelynek készen kell várni, mikor ennek az eljövendő nagy változásnak órája ütni fog. Vegyenek példát elődeiktől, tanulják meg tőlük szeretni a hazái életre-halálra! És mit mondjak nektek, legfiatalabb tanítványaim, kedves kis kicsikéim? Tanuljatok engedelmeskedni! Szülő és tanár egyaránt versenyezve törekszik javatokra. Amit ők akarnak, az jó nektek! Aki engedelmeskedik nekik, az egyenes úton halad a jóság, az erény, a tökéletesség felé. A gyermek Jézus hozzátok hasonló gyermek volt, tanuljatok engedelmeskedni az ő példájából! Már kis iskolás korotokban tanultátok róla, hogy engedelmes volt a szüleinek. Képe, a Szentcsaládnak a gyermek Jézust is magába ölelő képe ott látható a katolikus családok szobájának a falán. Nézzetek gyakran abba a szembe! Hadd idegződjék bele szemetekbe az Ő képe, mint élő figyelmeztetés az engedelmességre! Hadd sugárzódjék át abból a szemből a ti lelketekbe a szeretet, mása annak a szeretetnek, amely a Szentcsaládban szülő és gyermek között volt! Érezzéték ki abból a szemből, hogy ott, a Szentcsaládban a szeretet volt az uralkodó; parancs és engedelmesség maga a szeretet! Tanuljatok meg szeretetből engedelmeskedni! Tudom, hogy akkor veletek lesz a Názáretinek, az isteni Gyermeknek áldása! A közönség állva köszönti a nemesszívű tanárt, és nem akar szűnni az éljenzés és taps, mert ünneplő szívek és fél évszázad hódol a Pedagógusnak! •i: Kedves Mérei igazgató úr! Úgy érezzük, hogy ma nem feleltünk úgy, ahogy szerettünk volna. Pedig készültünk, hogy 'jeles legyen a munkánk, és öröme teljék bennünk! Bocsássa meg, hogy megint csak diákok lettünk, mint régen! Érezze meg inkább, hogy ma a hálás emlékezésből vizsgáztunk! És ha a szavunk egyszerű volt is, boldogok voltunk, hogy újra a közelében lehettünk, és szótlanul is csak áldhattuk és szerethettük! Olyan jó volt, hogy emlékezik ránk, és beszélhettünk az elmúlt közös órákról, évekről, a mi kicsi és nagy eseményeinkről! Ma már tudjuk, kedves Igazgató úr, hogy akkor régen is nagyon megértett bennünket, különösen pedig, hogy szeretett minket! A mi hálánk pedig egyszerű, mint diákszívünk volt: imádkozunk... áldja meg a jó Isten, hogy szeretett minket, hogy munkára tanított, és emberré nevelt bennünk! Laudetur Jesus Christus! Hein Tádé,