Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935
128 gyarlóságára. Az egész osztály is két hadra oszlott: a rómaiak s carthagóiak ellenséges hadára, melyek mindegyikének van vezetősége. Az ellenségeskedő tisztviselők felelésre szólítják egymást, az egyszerű katona is kihívja versenyre az ellenség valamelyik tisztjét, a győztes elfoglalja a legyőzőttnek tisztesebb helyét; az alacsonyabbrangú előre is igyekszik, a magasabb rangú védekezik. Néha az osztály két tábora küzd egymás ellen, ritkábban két szomszéd osztály száll síkra egymás ellen A győzőt többször kitűntető jelvény, magán vagy nyilvános díj is jutalmazza. 8 Fontosak voltak a jezsuiták iskoláiban a színdarabok. A jezsuiták, akik jól ismerik a gyermeki lelket, tudták jól, hogy az iskolai munkásság egyhangúságát valamivel ellensúlyozni kell; tisztában voltak azzal, hogy kell olyasvalaminek lenni a tanuló életében, amelyben a gyermek örömét leli, amely nemesen elszórakoztatja, amely elméjét felfrissíti, amelyet nemcsak kötelességből, hanem kedvtelésből végez. A színdarabok nevelői fontossága abban nyilvánult meg, hogy a szónoklati foglalkozást összekapcsolta az iskolai munkával. Az ilyen színdarabot nag\ T közönség, nemesek, polgárok, szülők, párfogók nézték végig. 9 A jezsuiták igj'ekezete arra irányult, hogy iskoláikat a katolikus világnézet nevelőintézetévé tegyék, de egyúttal arra is törekedtek, hogy meg tudjanak felelni azon kívánalmaknak is, ámeneket a földi élet szab a nevelés elé. Nevelésük egyházias és világias jellegű is volt. Növendékeiket az eg\ház iránt való feltétlen engedelmességre nevelték, arra törekedtek, hogy az ifjúságban az állandóan ható bensőséges vallásos áhítat meggyökerezzék, de ugyanakkor udvariasságra, simulékony modorra, a nyilvánosság előtt való bátor föllépésre nevelték. 1 0 A jezsuiták a vallási parancsok gyakorlását tanítványaiktól gondos lelkiismeretességgel megkövetelték. Az előadásokat térdelve mondott imádsággal kezdték és z4rták be. A tanulók naponkint szentmisén voltak, vasár- és ünnepnap szentbeszédet (exhorlatiot) hallgattak. A szombati hittanórák a tanítás mellett a vallási kötelezettségek hű teljesítésére buzdító alkalmul szolgáltak. A napi imádság végzése mellett lelkiismeretvizsgálásra, Isten iránt tartozó hódolatra, engedelmességre, a felebaráti szeretetre, a szülők, jótevők iránti hálára és szeretetre oktatták növendékeiket. Havonkint egyszei gyóntak szabadon'választott lelkiatyánál. A fegyelem szigorú volt, de mindig a szeretet és szelídség lengte át. Gondosan ügyeltek a jezsuiták a rájuk bízott ifjak testi-lelki épségére. A fegyelmi szabályok közül néhány pont: 8 Pacher Donát: A kőszegi gimnázium története. A kőszegi gimn. értesítője 1894—95. 34-35. 1. 9 Finánczy id- m. 266. 1. 1 0 Finánczy id. m. 269.