Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1934

52 XVII. Erkölcs-fegyelmi, tanulmányi és egészségi állapot. Vallás-erkölcsi nevelés. Az 1924. évi XI. t.-c. megkívánja, a tapasz­talat meg évről-évre világosabban mutatja, hogy a középiskola nevelő-iskola legyen, mely vallásos alapon erkölcsös polgárrá neveli a tanulót. Ezért — ősi hagyományainkhoz híven — a szokottnál is nagyobb gondot fordí­tottunk ifjúságunk vallásos és erkölcsi nevelésére. Az utóbbi az előbbi nélkül úgysem lehetséges. Egyesek számára talán meglepően hangzik, hogy napjainkban, midőn lehetetlen nem tapasztalni a vallásos élet elmélyedését, midőn lehetetlen észre nem venni azon határozottan vallásos alapon építeni akaró mozgalom előretörését, mely az önálló szellemi-lelki világ tagadását bátran, biztosan és jogosan tudománytalannak bélyegzi, mikor okvetlenül látni kell, hogy a hatalmas megrázkódtatások megdönthetetlenül igazolták lehetetlenségét ama balhiedelemnek, mintha az emberi kultúra tisztán technikai és tudo­mányos alapon is meg tudna állani : a vallásos és erkölcsi nevelés hang­súlyozott voltáról beszélünk. De ne csodálkozzunk ezen ! Mert bármennyire bizonyos is, hogy az említett balhiedelmek felett — az ugyancsak említett hatalmas megrázkód­tatásokban — tartott világítélet folytán, mely Bábel tornyának ledőlésére emlékeztet, a láthatatlan világ, az erkölcsi világrend valósága ismét hatalmas irányító erővel lép be a látható világba, s megrázóan legyűri a csak láthatóhoz és foghatóhoz kötött életmagyarázatot : mégis sokan vannak, kiknek lelkében még ott él a kevély tagadás, s e tagadásban nem egyszer szellemi vezéreink járnak elől. M a, midőn felnőtteink között sokan a vallási kérdésekben a legellentétesebb és legmélyebb vélemény­különbségeket vallják, a vallásosán nevelni akarónak helyzete még mindig igen nehéz. Mert mi a vallásosan nevelő törekvése ? Az, hogy bizonyos igazságokat úgy állítson tanítványai elé, mint az élet fundamentumát, mint a bizonyosságok bizonyosságát. Azonban ugyanezt az igazságot igen sok oldalról támadják, vitatják, nem egyszer gúnyolják, s mint „kultúraellenes képzetet" félretolják. Hogy a reánk bízott ifjak céltudatos, mélyen vallásos lelkületű, igaz katolikusok legyenek, kiknek lelkéhez közel áll az isteni lét és élet valósága, mely legbensőbb meggyőződésük és minden cselekedetük zsinór­mértéke, azért minden buzgalmunk oda irányult, hogy átéljék a megfeszített Krisztust, mint minden nehézség megoldását, mint feleletet minden létkérdésre. Igyekeztünk állandóan ébrentartani s minden adandó alkalommal rámutatni arra, "* hogy a világi álnokság és erőszak minden eszköze kicsinyben épenúgy, mint nagyban, végeredményben bizonytalan, nemes

Next

/
Thumbnails
Contents