Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1934

14 S hogy a regény mennyire tudatos munka a művészi magától-levés nélkül, mutatják azok a részletek, ahol minden fogalom éles, részletes körülírásban jelenik meg. Pl. Balogh, a főhős eligérkezik egy társaságba, azonban csak másnap jön rá, hogy elfelejtette megkérdezni a címet. Hát be kell mennie egy kávéházba, ahol tudakozódhatik. S most következik, mit jelent az írónak a kávéház: „Minden tipikusan cinikus ötlet, nyegleség, szójáték, vicc, tolvajszó és új szállóige gyűjtőcsatornája, melynek piszkoszöld levében, na csak két percig tart is, míg megkeresem azt a lakáscímet, bizonyára meg fog mártogatni a körülöttem ülők serege, vagy ha üres a terem, hát a pincérek meg a kaszirnő. És ha azok se szólnának meg, ha megállják, hogy némák maradjanak, akkor is látni fogom, hogy nyakig vannak abban a piszkos-zöld lében. És ha mosolyognak : piszkos-zöld lesz a mosolyuk. És ha sírnak : piszkos-zöld lesz a könnyük. Epefacsarék .. ." (III. fej.) Nem az a baj, hogy Balogh-Harsányi szételemzi a kávéházat, hogy egyoldalú, programmszerű a beállítás, hanem hogy ennyire fontosnak tartja részletezni a kávéház szerepét a nemzet jövőjében. Ezt sejteti Balogh is, mégis ennyire tudatosan csak az íróban él, ezért kirívó a regényben. Ugyanilyen okok miatt nem sikerül a VI. fej-ben Balogh és Júlia nagy jelenete. Érzi az író, hogy sem az esemény, sem a dráma miatt nem térhet ki előle, azonban mennyire más lett volna, ha ez a két jelenet összesűrítve hömpölyög elénk, s a személyek együtt érlelik a vihart, melyből katasztrófának kell születnie. Mert bizonyos, hogy Harsányiban a legnagyobb tragikai erők torlódtak össze akkora áradással, mely túlnő mindegyik szereplője körén : Baloghban a mult szörnyű emléke, a pillanat vágya, a magát fékezni akaró férfi heroizmusa, a kérlelhetetlen akarat; Júliában az asszonyi vágy vad gyötrelme, mely kielégítetlenségében, megalázottságában önmaga pusztulásával akarja bosszúját kielégíteni ; Divékyben legszentebb eszményének porba omlása. Csak az a kár, hogy amilyen lobogva robban össze ez a töméntelen emberfeletti erő, s amilyen borzalmasan emberi ez a három hajlíthatatlanság az íróban, annyira lestilizálódik a regényben, s amikor megadja a jelet a rohamra, csak a könyv soraiban dübörögnek össze, a betűk, szavak kelnek harcra, és fölöttük áll az író, aki a rendező szemével nézi a viaskodást. Annyi bizonyos, hogy nagy tragédiák könyve A kristálynézők, mert a nemzet sorsa rohan benne pusztulás felé, s nagy értékű emberek morzsolódnak föl lapjain. Azonban betetőzésül tragédia maga a regény is, mert egyik összeomlásból se lesz eleven katasztrófa. Micsoda hatalmas kép, amikor Balogh ráismer Divéky Júliájában a maga végzetére ! Azonban az író úgy érezte, hogy mélyebben tárhatja fel a maga vonaglását, ha ő beszéli el Balogh szomorú sorsát, a helyett, hogy a három szereplő szemtől szemben vívná meg a drámát, s a maga szempontjából igaza lehet : az alakítás is könnyebb, amikor Divéky ingadozásában csak Balogh megnyilatkozása s a magában élő szerelem