Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1916

Ünnepi beszéd. Mondotta G rész Ödön tanár I. Ferenc József Őfelségének temetése alkalmával tartott ünnepélyen. Kedves Ifjak! Ünnepelni jöttünk! Nem örömmel, lelkesedéssel, de fájó szívvel, az Isten akaratában megnyugvó csöndes zokogással s egy őszinte óhajunknak valóra nem vált fájó tudatával. Gyászünnepre jöttünk össze, mely oly szomorú, mint amilyen fekete, gyászos a két birodalom külső képe, a sok fekete, gyászos lobogótól! Hisz meghalt az ország első embere, Szent István koronájának éltes viselője, örökre lehunyta szemét szeretett királyunk I. Ferenc József. Könybe lábadt szemünk a veszteség érzetén, hisz jóságban és munkásságban gazdag életerőtől fosztott meg minket a jó Isten, de megnyugszunk akaratán, hisz megadta neki az emberi kor végső határát, megnyugszunk, mert talán nagy fájdalmaktól, lelki gyötrődésektől szabadította meg, mintha már maga a Gondviselés is megelégelte volna azt a sok csapást, szenvedést, mit oly hősiesen, oly keresztény megadással viselt. Igaz, hogy vele együtt sirba szállott az a hő óhajunk is, bár megérhette volna e zivataros idők kibontakozását, a háborús felhőktől beborult égen a dicsőséges béke napjának felragyogását. Hosszú a hid — kedves ifjak — mely születésének napját halála napjával összeköti s e hosszú élethidnak hosszú, tartalmas a története, de mi ez ünnepélyes pillanatban a képzelet szárnyain csak futólag, sietve repülünk át s csak hatalmasabb oszlopainál állunk meg, hogy kegyelettel adózzunk élete magasztos működéseért, gazdag munkássága fényes eredményéért. Uralkodása két korszakra oszlik: koronázás előtti és utáni időkre. Kezdő király korában fegyverrel kezében találta a nemzetet s míg helyette mások, az osztrák kamarilla csinálta a politikát, egyik