Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1915

12 taglalásban behatóbban feltárni, de rá kell mutatnom, hogy a megtestesített eszme és a forma, amelyben megjelenik előttünk, tökéletes harmóniában van a bárok művészet bármely ágánál. Minél szorosabb kapcsolatba hozzuk lelkünket a barokkal, annál jobban átérezzük ennek igazságát. Mint mikor az alkotó agyagból embert formált, ugy teremt a művész lelke holt anyagból remekmüvet, megtestesíti a nagy, egyetemes, világot mozgató eszméket, áthidalja s a szépben összeköti az eszmei és érzéki világot. Milyen csodás házasság, milyen sajátos viszony szövődik a műremekben. Ég és föld ölelkezik, eszme és való egytest-egylélek lesznek. Természetesen, ez az áthidalás, ez az egyesülés nem minden stílusnak sikerült egyformán. De ha valahol sikerült a művészetnek a holt anyago.i úrrá lenni, akkor az a bárokról mondható el legjobban. Az örökké hullámzásban levő eszméket olyan prometheuszi erővel, olyan vénuszi bájjal, olyan behálózó tekergőzéssel, olyan eltántorító gazdagsággal, fénnyel ábrázolja, aminőt a világ még nem látott. Újsággal, elevenséggel, egyéni élettel, szinte elektromos kisülésszerű mozgalmassággal hat a bárok. Van benne nagy tárgyilagosság és igazság is, ha úgy fogjuk fel a dolgot, hogy ámbár a művésznek a saját gondolat- és érzésvilágából kell meríteni, mégis a kor érzéseit saját lelkén átszűrni s énjét az emberiség énjévé tágítani tartozik. A bárok művész lelke ebben az értelemben valóban hü tükre a kornak, alkotásain rajta van a korszellem pontos vetülete. Túloznék azonban, ha azt mondanám, hogy a bárok gondolatainak és érzéseinek kifejezésére mindenkor megtalálja a legegyszerűbb, a legközvetlenebb, a legvilágosabb, a legrövidebb formát. Hiszen ezt nem is keresi. Hogy miért nem, az a korszellemből történeti alapon könnyen megérthető. Nem mondom azt sem, hogy pompázásában néha nem nyul hamis eszközökhöz: márványra volna pl. szüksége s csak gipszre jut; arany illenék az oltárhoz s a szentséghez s csak aranyozott rezet találunk ; vagy könnyű a boltozat terhe s az atlaszok és kariatiszek mégis nagy erőt fejtenek ki a tartásban ; terhet kellene viselni az oszlopnak, de szinte maga is meginog a görbületek miatt ; elhalmoz egy-egy falmezőt dísszel anélkül, hogy harmóniát tudna bele teremteni ; mozgásba hoz tömegeket biztos, szilárd nyugvópont nélkül stb. De kérdezem, csak a bároknál vannak túlzások, hibák? Miért mérjük más mértékkel épen ezt a stilust, miért kell vágni rajta, ha a gót, vagy beuroni stílusról értekeznek ? Igaz, hogy a mozgás szilárd nyugvópont, biztos pihenő nélkül nagy tömegeknél szinte félelmetesen kényelmetlen, apróságoknál fárasztó szemfényvesztés, de az is igaz, hogy a nyugalom, merevség élet nélkül halál. Pedig erre is van ám eset a beuroni és gót stílusnál is. Általában azonban elmondhatjuk, hogy a bároknál igen is jól rá van szabva az eszmére a köntös, van arány a cél és eszközök között, egység a sokoldalúságban, harmónia a változatosságban, pihenő a mozgalmasságon, királyi méltóság a fényűzésben, de főleg szellemi és erkölcsi élvezet az esztetikai tetszés mellett. A bárok ellenségei a liturgia nevében is tesznek kifogásokat. Szám-