Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1904

39 lennie, a' mit a* házunk némely bugyogossai felette kívánnák.« (1836. jan. 10.) Minden a legjobban sikerült. Midőn Toldy a herceget megkérte, hogy támogatná Esterházy Miklós müveinek kiadásában, a herceg csakugyan Gaaltól kért tanácsot. Toldy pedig oly módon hívta fel a figyelmet Gaalra, hogy még csak nem is sejthette senki, hogy itt összebeszélésről van szó, s a herceg nemcsak ez egy esetre, hanem a jövőre nézve is megígérte támogatását. (Gaal Toldyhoz 1846. márc. 3., 13. és ápr. 7.) Gaal tehát, mint látható, mindenkor a legnagyobb készséggel felajánlotta szolgálatát, ha hazájának használhatott vele. De mennyire együttérzett mindenkor hazájával, legékesebben bizonyítják Toldyhoz írt ama sorai, amelyekben hő vágyának ad kifejezést, bárcsak láthatná azt a 80 mágnást, akik a király nevenapjára Bécsbe jönnek tisztelegni: »Örömömben sírnék, mint egy gyermek, ha láthatnám őket; ilyesmi ugyanis még akkor is megtörténik velem, ha hazai ügyekről beszélek.« (1833. ápr. 5.) Bár barátságuk a legszorosabbá csak 1826 óta lett, Gaal Toldyt mégis első megismerkedésük óta folyton éber figyelemmel kiséri írói pályáján. Nagy örömet okoz neki Toldynak minden újabb munkája. Mindannyiszor őszinte örömmel siet üdvözlésére. De egyúttal ösztönzi is a megkezdett út folytatására, Részben Gaal vezeti öt be a külföldi irodalmak ismeretébe is. Minden újabb irodalmi jelenségről sietve értesíti és nem mulaszt el egy kínálkozó alkalmat sem, hogy esztetikai dolgokról tudását tökéletesítse. Különösen Toldy ily irányú dolgozatainak örül legjobban. Édes megelégedés tölti el annak láttára, hogy legalább rokonságának egyik tagja az esztétikában is műveli magát, abban az irányban, amely neki legkedvesebb foglalkozása, de amelyben folytonos betegeskedése miatt még sem képezheti ki eléggé magát. (Gaal Toldyhoz 1829. márc. 14.) Toldyhoz írt leveleiben többször érint esztetikai kérdéseket. Az eposzok keletkezésének okai után kutatva arra az érdekes eredményre jut, hogy »nincs nép a földön a mi nemzetünkön kívül, amely még ma is alkothatna époszt szerencsével. Hogy nemzeti époszt gondolok, magától értetődik.« (1827. nov. 20.) A magyar epikus költemények legalkalmasabb versformájának a hexametert tartja. » A magyaroknak — mondja — sohasem kellene más formában írniok, csak hexameterben, ez a versmérték felel meg nyelvük természetének. A németeknél ez mesterkélt és bármily szerencsésen használja is egyik-másik költő, mégis csak olyan, mintha tüzet rajzolnánk vizfestékkel.« (Gaal Toldyhoz 1828. július 29.) Erre vonatkozólag