Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1904

25 a tervbe vett jelenetek rajza mentől hívebb legyen. De hogy Hanzli képén kívül más is elkészült-e, nem tudhatjuk. Gaal e költeményében a valószínűséget még a nyelvezetben is iparkodott megtartani. Gyakran használ oly szavakat és kifejezéseket, amelyek Svájcban, különösen pedig Schaffhausen kantonban szokásosak. Legfőképen a ruhák és házieszközök elnevezései svájciak. Bőven alkalmaz közmondásokat is, természetesen verses alakban, de ez átalakítás majdnem mindig oly természetű, hogy közmondásos jellegét megtartja. Epikai és lírai költeményei között mintegy középhelyet foglal el néhány leíró költeménye. Már a »Nordische Gäste«-ben láthattuk a természeti jelenségek, szépségek iránt való érzékét. A rajnai vízesésnek nagyszerű rajza legalább erre enged következtetni. Ezeknek olvasása meg mindenkit meggyőzhet arról, hogy lelkében átélvezte a természet szépségeit, feltalálta benne az életet, kihallotta a hangokat, amelyek hol búsan, hol vidáman szóltak feléje. De nem kívánta önzőén ez élvezeteket, visszafizette, magasztalván s hálát adván ez ajándékaiért. De visszafizette dalaiban is, amelyekben gyakorta találkozunk, főként a kezdő sorokban, a természeti jelenségek rövid rajzával s ehhez kapcsolja érzelmeit, indulatait. Líráját azonban legjobban úgy jellemezhetjük, ha felkutatjuk ennek forrásait, ha bepillantunk egész életébe. Az az elégikus hangulat, amely majdnem egész költészetét áthatja, legfőképen folytonos betegeskedásének tulajdonítható, amely már kora ifjúsága óta gyötörte s így nem csoda, ha öröm helyett inkább méla búsoogás foglalt helyet szívében. Költeményeinek legnagyobb részét 1810 után írta s saját szavai szerint épen ezen esztendőben kezdődött testét-lelkét egyaránt megbénító betegsége. Csakis ebből érthető meg az a változás, amelyen kedélye az előző időkhöz viszonyítva átment. Hogy egyébként minő átalakító hatással volt rá szánalmas állapota, legvilágosabban mutatják saját szavai. Toldy Ferenchez írt egyik levele mellékletében körülményesen leírja betegségét s ennek kedélyére gyakorolt hatását, de kérve-kéri egyúttal, hogy senkivel se közölje. »Már 1810-ben — írja Toldynak — oly kegyetlen hypochondria vett erőt rajiam, aki az előtt nyájasságomról, vidámságomról és életkedvemről majdnem híres voltam, hogy egész énemet, hogy ne mondjam, eszemet elvesztettem s ebben nem csekély része volt a, gondolkodásomra, kedélyállapotoiura és életrendemre nézve nagyon is heterogén, boszantó és gyötrő környezetnek és viszonyoknak. Aggodalom és könnyek közt eltöltött egész életem hasonlóvá lett az éjtszakai élethez, amely csakugyan naprólnapra éjjelibb, sötétebb lett, míg végre maga az egész természet majdnem