Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1903

III. Deák Ferencz emlékezete. Kedves Ifjak ! Valamint hajdan Izrael választott népének, akként támasztott az isteni gondviselés kegyelme a magyar nemzetnek is időről-időre férfiakat, hogy az utókor reájuk mint vezérlő tüzoszlopokra tekinthessen s a hazáért aggódó lelkünk emlékükhöz mint üditő és erösitő forráshoz megpihenni térhessen. Az újkori Magyarország három ilyen világitó tüzoszlopa Széchenyi István gróf, Kossuth Lajos és Deák Ferencz, kiknek élete és működése hazánk egyik legnagyobb korszakának a történetével elválaszthatatlanul össze van forrva. A három közül Széchenyi volt az első, ki lángoló lelkesedésével és prófétai szózatával »a magyar nem volt, hanem lesz«, fölrázta »álomkórságban dermedező« nemzetét; de még mielőtt munkája teljes sikerét láthatta volna, hazáját féltő nagy lelke elborult s nemes szive ép akkor szűnt meg dobogni, mikor a szebb jövő reménycsillaga kezdett ragyogni hazánk egén. Kossuth, a dicső szabadságharcz bámulatra méltó szervezője és vezetője a világosi gyászos bukás után a hontalanság vándorbotjával kezében idegenben bolyougott s csak távolból kisérhette aggódó figyelemmel súlyos megpróbáltatásokat szenvedő nemzete sorsát. Deák Ferencz volt a három közül az egyetlen, kit a népek sorsát intéző isteni gondviselés a duló vész után is sértetlenül megőrzött számunkra, hogy a nemes küzdelemben földhöz sújtott nemzetét uj életre támassza. Ezen izgalmas napokban lefolyt nagy politikai eseményeknek lehetett Deáknál külső sikerekben és zajos ünnepeltetésekben kimagaslóbb alakja, de tiszteletre méltóbb, nemesebb és önzetlenebb szereplője aligha. Hasztalan forgatjuk történelmünk lapjait, alig találunk több olyan államférfiúi, ki a tettek küzdelmes terén hosszú emberéleten át annyira meg tudta volna őrizni mindenki köztiszg*