Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1897

32 aránt. A görög festők Rómában és a többi itáliai városban, római polgárok számára dolgoztak, a kiket büszkeséggel töltött el hazájuk múltja, nemzetük dicsősége és mégis péld^ Pompejinek kétezret meghaladó íalfesteménye között alig akad egynéhány, mely római vonatkozású. A szobrászat a császári család szobraival népesítette be a köztereket, de a képíróknak sohasem jutott eszükbe, hogy Augustusnak és utódainak tetteit ecsetükkel megörökítsék. Mythosi tárgyú festményeik is mindig a görög hagyományokból és mondákból vannak merítve. Pompeji összes festményei között alig találtak öthat képet, melyek tárgyát az Aeneis szolgáltatta s ezek közül is az egyik torzkép. Dido tragikus sorsa hálás tárgy lehetett volna valamely tehetséges festőnek és ime ! csak két-három ízben van ábrázolva Pompejiben, míg a Theseus által elhagyott Ariadné története, mely annyira hasonlít Didóéhoz, több mint harmincz képen íordul elő. Azt meg alig szükség említeni, hogy maguk a képirók jobbadán görögök voltak. A byzanci Timomachos

, az ó kor utolsó nagy képírója, 80 talentumért (180.000 frt) egy őrjöngő Ajaxot és Medeát festett Caesarnak. A köztársaság vége felé egy festőnőt is említenek, a kyzikosi Laiát (Lala, Iaia), a ki az arczképfestésben szerzett hírnevet és különösen azzal ejtette bámulatba a rómaiakat, hogy a tükör előtt állva magát is lefestette. Jó házból való római nem vette kezébe az ecsetet, ha nem akarta magát gúnytárgyává tenni. Legvilágosabban mutatja ezt Quintus Fabius, patrícius ember, példája, a ki 304-ben Kr. e. Salus templomát falfestményekkel díszítette. Plebejusnak való ezen kedvtelése miatt »pictornak« hitták, a mi félig-meddig gúnynév lehetett ; tőle kapták e nevet utódai is. Cicero ezt irja : »Vájjon nem találkozhatott volna nálunk is sok Polyclitus és Parrhasius, ha az előkelő Fabiusnak a képírást dicséretül tulajdonították volna?« Kivüle még Pacuvius, tragikus költőt említi Plinus mint jobb körből való festőt. »Később — igy szólt Plinius — nem volt látható tisztességes kezektől származó festmény, ha csak valaki esetleg kortársunkat, a venetiai Turpili

ust, római lovagat. nem akarja fölhozni, mert ennek művei mai nap is láthatók Veronában ; balkezével festett, a mit ő előtte senkiről sem említenek.« Pliniusnak egy másik kortársa volt Amulius, a ki Nero aranyházában gyakorolta művészetet. Ez bizozonyára csak azërt, hogy senki holmi graecullussal ne téveszsze össze, mindig komoly tógában ment föl az állványra festeni és azt hitte,