Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1896
28 kész Formaldehydet juttatunk a növénybe, nem képződik keményítő, mint azt várni lehetne; ez a körülmény azonban még nem bizonyitja a Formaldehyd képződésének lehetetlenségét, hanem legföllebb csak azt, hogy a Formaldehyd huzamosabb időn át nem létezhetik a növényben. Mindezekből látjuk, hogy a szerves anyagok keletkezésénél szereplő chemiai folyamatok még szorgalmas kutatásokra szorulnak, mert az eddigi ismeretek még o ) e> & korántsem fejtik meg a problémát. Az assimilatio folytán keletkezett anyagok nem csak pótolják a szerves anyagoknak az anyagváltozás folytán beállott hiányát, hanem a növényrészek száraz súlyát is nagyobbítják. A keletkezett szerves anyagok, mint már említettük, eléghetök; égésüknél meleg fejlődik, holott a szénsav és a viz, a melyekből keletkeztek, nem éghető anyagok. Ezen körülményből, ismerve az erők megmaradásának törvényét, önként azon kérdés támad, hogy honnét származik azon meleg, a mely a szerves anyagok szétbontásánál szabaddá lesz? A forrás nem lehet más, mint a napsugarak. Az assimilatio folyamatánál a sugarak eleven ereje (u. n. actualis energia) a keletkezett szerves anyagoknak és az elbocsátott oxygennek potentialis energiájává (u. n. chemiai feszitö erő) változik. A napsugarak ezen átváltozás folytán nem semmisülnek meg, söt az ember igen könnyen megtalálhatja a meleget a fában vagy a kőszénben. Ha elégetjük a fát vagy kőszenet a carbon ismét egyesül a levegő oxygenjével és szénsavat képez, a napsugarak potentialis energiája pedig ismét eleven erővé változik. A keletkezett szénsav újból fölvétetik a levelektől és újból megkezdődik az assimilatio most ismertetett folyamata. II. A levelek légzése, (respiratio.) Az assimilatio folyamata szénsav fölvétellel és szétbontással, oxygen kibocsátással, meleg lekötéssel és szénhydrátok képződésével jár; ezzel a folyamattal épen ellentétes a légzés, a mely az oxygennek a környezetből való fölvételében, az assimilatio folytán keletkezett organikus vegyületek egy részének az oxygen segítségével való oxydatiójában s főleg szénsav elbocsátásában áll. 1) Ezen két egymással ellentétes folyamat — assimilatio és ') »Beiträge zur Kenntnis d. Pflanzenathmung.« Der Naturforscher. 16 Bd. 1883. pag. 7.