Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1891

62 áskagylók pelorides, sün echinus, rnitill musctdi, legtöbb kagyló kivált azok^ nak leve (oranes fere conehulae maximeque ius earum), a sziklák közt tartózkodó és igen finom kis halak (saxatiles et omnes teneri pisces), zsíros husfalatok fölve vagy lével (siqua caro, pinguis eadem v. iurulenta v. elixa), uszó madarak ares quae notant, nyers méz mel crudum, téj lac

} tejes ételek lactario, mézes bor inulsum, édes bor vinum dtdce, tengeri vízzel kevert bor vinum soisum. — Ide tartoznak még a tojáson (ovo) kívül : a karórépa napi, répa ropta, articsóka Carduus, sóska lapathus v. rumex, hagyma porrum. király v. veres galócza boleti, melytől Claudius császár meghalt; hirip gomba fungi suilli, csiperke (champignon) fungi pratense*; szarvas gomba tubera ; lacertus egy tengeri hal; dinnye meló ; olajbogyó oleo — A menta mentha ; herba salax egy neme a káposztának ; a ruta ruta ; a tinnhal thijnnus ; disznóemlö sumen. — Tövis kagyló spondilus, fenyőrigó turdus; hízott tyúk gallina altilis, tengeri makk (egy nemi a teng. kagylónak) hal anus ; glycymaris valami óriáskagyló; figész billegény ficedula; őz- és vaddisznó oldalszeletek, cotelettek: lumbi caprogini, aprugni ; tyukpástétom altilia ex farina involnta ; tüskés- és biborcsigák murex, purpura. b) A főétkezésnél, mely a tulajdonképeni cena volt, mindennemű sültet és közben halakat szoktak feltálalni ; mert utóbbiak kedvenez eledelét képezték a rómaiaknak, melyek nélkül jó ebédet nem gondolhattak. Itt azonban már csak általában lehet a cena ételeit felsorolni, miután mind a huseledelekről, mind pedig a különféle halakról már ugy is elég részletesen volt emlités téve. Huseledeleik voltak a marhahús, kecske-, bárány-, ürü- és sertéshúsból készült sültek. Továbbá vadkan

1) őzek, uyul, sumto liqnore ad naturam suam redit: vulgo e maenis imaena. kis tengeri bal. melyet mint a heringet besóztak) iucundissimus. M Némely állatoknak, igy a vadkannak is, vendégségek alkalmával való elkészitési módja nem csak igen sajátszerű volt a fényűzést hajhászó rómaiaknál, hanem egyszersmind a vendégkoszoru vig hangulatát igy nagyon emelé. Petronius I-M) beszéli, hogy midőn egy alkalommal a szakács a sült vadkant feladni akará s ugy látszott, hogy belei kiszedve nincsenek, szigorúan támadta meg őtet a vendégek egyike, mire a szakács urának parancsára büntetésül a vendégek szemeláttára volt kénytelen a sült disznó oldalát, hogy beleitől megtisztítsa, vadászkés segélyével megnyitani, de mennyire bámultak most a vendégek, midőn belek helyet fenyőrigók repültek ki a vadkanból: strietaque venatorio cultro latus apri vehementer percussit. ex cujus plaga turdi evolaverunt. Más helyen (48) azt mondja, hogy egy vadkan módjára elkészített sertésnél hasonló eset történt azon külömbséggel. hogy madarak helyett a sertés mindkét oldalából mindenféle kalbászok hullottak ki nagy menyiségben. Ilyeneket könnyen koholmányoknak tarthatna valaki, ha komoly bizonyítékaink arról nem tanúskodnának, hogy máisokkal korábbi időkben is fordultak elő hasonló esetek. Maerobíus ugyanis (satum. II. 9) mondja : Cincius in suasione legis Fanniae obiecit saeculo suo, quod porcum Troiannm meusis inférant, quem íIli sic ideo vocabant, quasi aliis inclusis animalibus gravidum, ut ille Troianus equus gravidus armatis fuit. Hasonló módon szokták a ludakat is apróbb szárnyasokkal kitömni. Többször megtörtént, hogy a sült vadkant kalappal fején hozták be étkezésre (pileatns), mi azt jelenté, hogy eme vadkant már előtte való napon is feltették volt, de fel nem szelték : miért is az napon az elköltéstől való megszabadulása (a convivis dimissus) jeléül kalapot tettek fejére : mert a kalap viselése a rómaiaknál a szabadság jelvénye volt.