Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1887

8 mindinkább kiterjeszti; már Görögország- és Ázsiáig jutottunk, melyek gazdag, és minden szenvedély kielégítésére oly csábteljes országok. Már kinyújtottuk a királyok kincseire a mi kezeinket, de épen e kincsek tölthetik el félelem- és aggodalommal sziveinket. Attól tartok, miszerint a legyőzött elleneinktől elszedett gazdag zsákmányok romlásunkra leendenek, és hogy mi, kik jelenben oly sok kincsek meghódítóivá lettünk, idővel azoknak rabszolgáivá fogjuk magunkat lealacsonyítani.

1) És Cató aggodalmai nem voltak alaptalanok ; mert rövid idő múlva bekövetkezett mindaz, mit éles szemeivel előre látott. A legyőzött népek kincseiés bűneivel egyszersmind diadalmas bevonulását ünnepelte Rómába a fényűzés is, mely ez időtől fogva zsarnoki módon nyomta el az erényt és munkaszeretetet, mely kettőben gyökeredzett Róma ereje és becsülete. Hasztalanul törekedett már ezután a censor, ha nem is, mint hajdan, hivatalbeli kötelességének szigorú önérzetében, hanem csak a körülményekhez mért enyhébb módon is az erkölcstelenségeknek gátat vetni: az élvvágy és gonosz példa hatalmasabb voltak már a legbölcsebb törvényeknél. Az erényt a bün váltotta fel, s mérséklés és munka helyébe fegyelmetlen és henye életmód lépett ; fösvénység és dicsvágy mindinkább elterjedtek. A nagyoknál és kormányférflaknál, kiknek mértékletes élete és szelídsége azelőtt mindenkit bámulattal töltött el, zsarolás és erőszakoskodás szokásos büuökké változtak, s midőn ezekhez járuló pazarlás folytán még vagyonilag is tönkre jutottak, a helytartósági tisztségeket már csak azon czélból vállalták, hogy a provinciákban pénz-zsarolásaikból újra meggazdagodjanak. Ily módon a város határain kivül a legaljasabb eszközökkel lettek uraivá kimondhatatlan mennyiségű kincseknek, hogy az ekkép szerzett pénzen azután, magában a városban ismét uj hivatalokat vásároljanak. Kifosztogatták szövetséges társaikat és allattvalóikat, hogy polgártársaikat annál könnyebben megvesztegethessék. Ily körülmények között idegen népek hasztalan folyamodtak Rómába segítségért, ha elnyomadtak ; mert az ítélet és jogszolgáltatás oly bírák kezében volt. kik maguk is vétkesek levén, vagy részrehajló módon szavaztak Cató beszédje, melyet pro lege Oppia tartott. Liv. XXXIV. könyvének 2. és követk. fejezeteiben található fel. Tárgyunkra vonatkozó része. eap. 4.. igy szól : ..Saepe me querentem de feminarum, saepe de virorum, nee de privatorum modo sed etiam magistratuum suniptibus audistis, diversisque duobus vitiis, avaritia et luxuria, civitateiu laborare. quae pestes omnia magna imperia everterunt. Haec ego. quo nielior laetiorque in dies fortuna reipublicae est. imperiuinque ereseit, et iam in Graeciam Asiamque transeendimus omnibus libidinum illecebris repletos. et regias etiam adtrectamus gazas, eo plus horreo, ne illae magis res nos ceperint, quam nos illas. — M. Oppius tribu nus "törvénye pedig Liv. idézett könyve 1-ső fejezetében : . . . . tulerat eam M. Oppins tribunus plebis Q. Fabio Ti. Sempronio consulibus, in medio ardore Punici belli, ne qua mulier plus seuiuueiam auri haberet nec vestimento versicolori uteretur, neu iuneto vehieulo in urbe oppidove aut propius inde mille passus ni si sacrorum publicorum causa veheretur. E szerint a nűknek tiltva volt saját fényűzésükre fél unciánártGbb aranyat fordítani, tarka ruhát viselni, és — a nyilvános isteni tiszteleteket kivéve — akár Rómában, akár pedig ezer lépésnyire a városon kivül kikocsikázni. E törvény a Hannibal elleni kemény háborúban hozatott; de husz évvel később, a város épitése 557. évében Cató minden ellenzése daczára mégis hatályon kivül helyeztetett.