Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1886

4 váljon Istenben keresendő-e, mint ezt a positiv, vallásos világnézlet tanítja, vagy pedig Azon kivül, mint ezt a negativ, istentelen világnézlet állítja? Mindkét nézletnek vannak hivei, a kik egymással ellenséges állást foglalnak. Hisz már Gőthe igen találóan mondja: „A hit és hitetlenségnek harca mindig legfontosabb tétele volt a világtörténelemnek." A történelem tanúbizonysága szerint ezen harcnak szintén megvannak az ő phasisai, az ő fegyverszünetei, békekötései, de egyszersmind döntő pillanatai. Mondhatni, ily döntő pillanat következett be napjainkban is az egész harcvonal mentén, a vallás, politika, társadalmi rend, tudomány, művészet és nevelés terén. Az úgynevezett „modern" világnézlet szerint az emberi társadalomnak mindezen felsorolt irányokban akarva, nem akarva ki kell zökkennie eddigi vallásos álláspontjából és egy más álláspontra helyezkednie, mintha csak az ujabb korszaknak a tudományok terén tett vívmányai által a régi vallásos világnézlet tarthatatlanná vált volna. Mint látjuk, a kérdés elég nyomós arra nézve, hogy alapos kutatás alá essék. Végérvényes és tudományos megoldását akarjuk tehát adni ezen kérdésnek: Váljon a vallásos és tudományos világnézlet csakugyan összeférhetetlen, vagy e kettő egymás mellett megállhat-e? E kérdés kettős megoldást igényel, mert az „istentelen", vagy „modern" világnézlet tényekre hivatkozik, melyek a vallásos világnézlet tarthatatlanságát látszanak bizonyítani, majd ismét princípiumokra, melyek állítólag hasonló eredményre vezetnek. Nekünk tehát mind a tényeket, mind a princípiumokat tudományos vizsgálódás alá kell vetnünk, és kimutatnunk, hogy az elsők mitsem képesek bizonyítani, az utóbbiak pedig kellőleg felfogva és alkalmazva épen a vallásos és tudományos világnézlet összeférhetőségére és összhangzására vezetnek. I. A tények. A fölvetett kérdés nem szülemlett meg egyszerre; megvan ennek is az ő történeti fejlődése és a vizsgálódás alapossága kivánja, hogy erre is tekintettel legyünk. Volt idő, midőn a tudomány a vallással a legbensőbb összhangzatban állott, és az egyház szorgos gondozása alatt izmosodott. Az egység e korszakában, a középkorban sokat és nagyokat tett és a virágzás oly időszakát érte, amelyet csak az ujabb időben kezdenek ismét helyesen becsülni, és a szellemdús De Maistre joggal állítja, hogy a tudomány jogara csak azért Európáé, mert keresztény. De a tudomány és vallás közti eme szoros kapocs idővel lazult, és ezen tágulás a vallás és tudománynak egymás közti viszonyában is nem sokára érezhető lőn. Uj aera következett, melynek megalapítója gyanánt joggal emlegetik a tudós angolt, Verulami Bacot (1561—1626). Hírnevét kíválólag azon körülménynek köszöni, hogy neki tulajdonítják a modern tudományok módszerének, az inductionak feltalálását,