Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1884
lâ hajlása és a vele mindig összekapcsolt interferentia a legváltozatosabb tüneményeket hozzák létre. A kísérlet legegyszerűbb moduli ugy jő létre, hogy sötét szobában egy csomó fénysugarat valamely gyűjtő lencsével conceutráluuk és a fényt bizonyos távolságban egy ernyővel felfogjuk. Ha aztán egy linoni nyílással bíró lapot teszünk közbe, ugy az ernyőn a hasadék irányában egy igen világos csikót veszünk észre, két oldalt pedig csekélyebb fényességű és szélyességii csíkokat kapunk, melyek sötét körökkel vannak egymástól elkülöuitve. Ha a hasadék helyett kis körös nyílást alkalmazunk, ugy egy nagyon világos kört kapunk, mely világos és sötét körgyűrűkkel körül van véve. Ha a nyilas parallelogramm alakú, ugy egy nagyon világos és mellette sok más parallelogrammot látunk, melyeknek oldalai az elsővel mind párhuzamosan haladnak. Ugyanazon nagyságú nyílásoknál a vörös fény csíkjai a legszélyesebbek, az ibolyáéi a legkeskenyebbek ; ugyanazon fénynél a csikók annál szélyesebbek, minél keskenyebb a nyílás. Ha a nyílás kelleténél szélyesebb, ugy szabad szemmel mitsem lehet észrevenni. Ha homogen fény helyett fehéret alkalmazunk, ugy a külömböző sziliek keveredése folytán színes csíkokat vagy gyűrűket kapunk, melyeknek belső fele ibolya színű. A keskeny nyílás helyett egy kis átlátszatlan testet is lehet alkalmazni. Összetettebb lesz a tünemény, ha több szomszédos rést alkalmazunk vagyis igen finom rácsozatokat. Lehet továbbá látócsövet is alkalmazni, és akkor nincs is szükség sötét szobára, mert a rendesen staniol lemezbe karcolt nyílást a látócső végén alkalmazzuk és a készüléket egyszerűen valamely domború tükörről visszavert fénypont felé fordítjuk. Huyghens theoriája szerint e tüneményeket akként magyarázhatjuk, hogy a hézagba hatolt aethermoleculák uj hullámrendszerek központjáivá válnak, melyek aztán minden irányban tovább terjednek. Az ernyő azon pontján, hol a világító sugarak közel egyforma hullámhosszúsággal rendelkeznek, egymást erősítik és igy eme pontban a legnagyobb fényerősség támad. Hol pedig a hullámhosszúság külömbözete egy egész hullámmal vagy közel egv félhullámmal egyenlő, ott az interferentiális törvények szerint egymást megsemmisítik ; e pont tehát sötét lesz. A fényelhajlási tüneményeket 16G5-ben Grimaldi észlelte először. Az itt fellépő interferentiális tüneményeket az emanationális theoria nem volt képes megfejteni. Mind az interferentia mind az elhajlás tüneményeit Joung 1800 és Fresnel 1815-ben a rezgési elmélet segélyével magyarázták ki. Hókat fáradoztak e tliema körül még Frauenhofer és Schwerd is. Ha a fény valamely üveglapra 35° 25' szög alatt esik, ugy az épen akkora szög alatt egyszerűen visszaverődik. Ha e visszavert fényt egy másik az elsővel párhuzamosan haladó fekete üveglapra bocsátjuk, ugy az is visszaveri. De lia az utóbbi tükröt ugy fordítjuk, hogy a ráeső féuynyel 35° 25' szöget képezzen, a visszavert fény intensitásában vészit, s ha az elfordítás (J0°-nyi, egészen elenyészik, vagyis akkor a második tükör semmi fényt sem ver vissza. Ha a tükröt még tovább forgatjuk, ugy a fény intensitása ismét növekszik, és 00° elfordítás következtében eléri maximumát. Azon fényt, mely a leirt módon jelentkezik, polarizált (sarkított) fénynek nevezzük. A tükör helyett bizonyos számú egymás fölé rakott vékony üveglemezekből
