Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1883

4 ért teremtél bennünket, oh Isten, és szivünk habozik, mig te benned nyugalomra nem talál." — Nem csodálkozhatunk, ha bizonyos igazságokat, melyeknek birtokában vagyunk, azoknál is habár pogány szokás szerint eltorzitva, feltaláljuk; ha még a keresztény isteni tiszteletbe is belevegyülni látunk oly szertartásokat, melyek igen hasonlitanak a pogány vallás némely szokásaihoz. Természetesen óvakodnunk kell az ilyféle hasonlatosság miatt talán ama ferde következtetéstől, mintha a keresztény gondolkozásmód, vagy a ker. isteni tisztelet csak a legcsekélyebbet is a pogányságtól kölcsönözte volna: hanem igen is utalnunk kell azon körülményre, hogy a forrás, melyből a pogányság is merit ugyanaz, mint a melyből a ker. ember meriti igazságait, azon külömbséggel, hogy a temészetfölötti isteni kinyilatkoztatásban részesült ember csalhatatlanul jutott birtokába amaz igazságoknak, az igaz Istentől elpártolt pogány pedig, minél távolabb esett a kinyilatkoztatás központjától, annál inkább ferdité el még a természeti igazságokat is, melyeknek megőrzése Isten nélkül ép oly lehetetlen, mint Isten nélkül azoknak birtokába jutni : ugy hogy az igazság csupa véleménynyé aljasult, mely a nép szájában elcsavartatván, különféle nézetet teremtett: mut a vit opinio veritatem per diversa ora sermonesque varios dissipatam; vagy pedig a költő féktelen képzelődésének esett áldozatni : Corruperunt poetica licentia quod acceperant. Ámde, habár eltorzitották, még sem irthatták ki sziveikből a velők született természeti igazságokat teljesen, hanem inkább képviselve látjuk ott a természetileg kinyilatkoztatott igazságoknak egész sorát, és ha figyelemmel kisérjük a remekirók müveit, eltorzitott minőségében is reá ismerhetünk az őskinyilatkoztatásra és meggyőződhetünk, hogy az erény a pogányok szerint is, magában véve szép és követésre méltó, a bün pedig rut és utálatra méltó. Igen szépen állitja szemeink elé a pogány ember állapotát egy chinai hithirdető, ki hazafias érzelmeinél fogva még terhes hivatása közepette is gyakrabban emlékszik meg hónáról, s egy-egy örvendetes cikkel szokta boldogitani az „Uj Magyar Sión" olvasóját. A folyó évi januárius-havi füzetben saját tapasztalataiból meritett következő jellemzését adja egy pogánynak: . . „Az ember még a pogányság állapotában is képes az erkölcsi jónak bizonyos fokig való megismerésére, és fogékonyságot, hajlandóságot, akaratot mutatni annak követésére. A természetfölötti rendből tényleg kizárva lévén, a pogány ember eljuthat odáig, hogy a jót a jóért magáért szeresse és kövesse, a mennyiben a jónak megvannak temészetes szépségei és varázsai, de odáig nem juthat, hogy a jót Istenért, vagyis természettfölötti indokból szeresse és kövesse. És igy, ha vannak erényei, azok csak természeti erények, ha vannak jó cselekedetei, azok csak természeti értékkel birnak, ha a jónak gyakorlatában mintegy a hősiességig emelkedik, evvel a természetinek határait tul nem Jjépte. Egy szóval, a pogány az, ami az ember természetileg; ennél kevesebb lehet, de több nem lehet; e téren mozoghat,