Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1876

10 e-re lagyiták, mint: mare genitivus alakjában Or. 4588 „qui in senu mare (maris) perierunt" ; ennek következtében a gen. hasonhangzatuvá lön az acc. s abl.sal, melyek vég hangja szintén a lágy e volt. Midőn az igy keletkezett zavarok miatt a beszédben nem lehetett már az eseteket megkűlömböztetni, a kővésők a gen. alakjához is m-et függesztettek, csak igy magyarázható e szó : „pietatem" gen. alakjában, J. N. 5607 „Yalete et memores este pietatem" sat. ; ily alakok találhatók még Augustus korából is Ez történt még az egyes dativussal is, mit a feliratokon található ily félé alakok : coniuge, Lacone sat. világosan mutatnak, de sőt még a későbbi korban is előíordulnak, igy „mortem" dat. alak. Grut. 770. 9 „nati mortem non interfait." Továbbbá az i törzsű nevek egyes aecusativusa az s előtt e-re lágyitá az i-t, mint: aidilis, aidile ; a későbbi népnyelv elvetvén a vég s hangot, mint : quis helyett qui a véghangga vált i-t e-re lágyította, mint : quisque quisquis helyett, mi ebből látható : „quisque Manes inquetaberit, habebit illas iratas," ha » ,.quae és qui" ily módon „que" alakban fejeztetett ki, könnyen felfogható annak oka, miért irtak a 6-ik században „qui-t" „quae" helyett. Boiss. I. Ly. XVII, 41. ,Nectarea, qui vixit, annos XXV. p. Chr. 525." Hasonló módon lágyiták az i törzsű nevek véghangjokat az egyes szám minden esetében e-re a népnyelvben, miként a mássalhangzón végződő törzsek is kivéve az egyes nominativust I. Az i vagy rövid, vagy hosszú ; a hosszú i, mely az írásban sok időn át ei-vel jelöltetett, amint valóban hallható és az i-ben az e hang, gyakran ai, oi, ei kettős hangból származott; itt azonban a röíid i-ról leend sző, miképen lágyult át, a) a-ból. Az összetét második tagjának törzs a-ja bármily egyszerű mássalhangzó előtt i-re lágyult, igy az ajakhangok előtt, mint : aecapio, accipio, erapio, eripio, instator, institor, Jupater, Jupiter sat.; a torok hangok előtt, mint: displace, displiue, coníacio, conficio, redago, redigo sat.; továbbá a folyékony m és n előtt, mint: recano, recino, immaneo, immineo, inamicus, inimicus, sat.; i-re lágyul az a. noha u-ra kellene lágyulnia az 1 előtt mind azon esetekben, midőn az összetételben az előtte álló szótagban i van, mint : salio, dissalio, dissilio sat. ; a sziszegő s előtt, mint: semas, semis, gen semissis; az s-nek i-hez való rokonsága foiytán a görög nyelvből átvett szókban, hol st vagy ss előtt « van, ezen e i-re lágyul, mint KavaöTQov

5 canistrum, Kwuagto, comissor. Ennek nyomán lehet magyarázni a 4-ik századból — K. u. — tennmaradt ily féle alakokat: istatuam Or. 1120 — 375 p. Ch.; Ispartacus J. N. 6582; ïstaverius J. N. 3909 sat. melyekkel a régi kéziratokban található alakok teljes összhangzásban vannak, mint: iscevas, istruis, istares, Isticho, scevas, struis, stares sat helyett. — Lachmann Lues. p. 231, p 232 b) Az o-nak i-vé való lágyulására is számos példát találunk, főleg a „tia, tie, tio" képzőkkel való képzésekben az o törzsüek o-ja a reá következő t hang folytán i-re lágy alt, mint : amico-ehez járulván a „tia" képző: amico-tia, hanglágyulással: amicitia, notitia, planities sat. Ep igy lágyul i-re az o a „tat" görög képző előtt is, mint: bono-tat, a vég t a Dom. s raga előtt kiesvén : bono-tats helyett : bonotas, hanglágyu-