Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1876

4 helyett is. A lágy végmássalhangzó előtt a szóvégén e fordul elő gyakran azon helyeken, hol a, 0, u, i hangoknak kellene állani, és pedig azért, mivel tekintetve a kiejtést e a legalkalmasabb hang a beszéd szervek nyugvó helyzetbei térésére a működés végeztével. A vékony és lágy i hang igen gyakran fordul elő mély hangú szótagokban a ragok előtt a, o, u, e helyett, de mint köthang is. Ezen rövid, de az egészről némi áttekintést nyújtó vázlat után kisérjük éber figyelemmel a magánhangokat egyenkint és egymás után. A. A a legteljesebb s nemesebb han^ ; nagyon csekély rokonságot mutat a mássalhangzókhoz, minthogy kiejtése épen nem igényeli a nyelv s ajak azen mozgását, melyet a mássalhangzók, és igy nem is mondható a mássalhangzók kisérő — vagy alávetett hangjának ; a miből természetesen következik, hogy igen sokszor kényszerül lágyabb hangoknak helyet engedni, főleg hang társai közül azoknak, melyek szorosb rokonságban állván bizonyos mássalhangzókhoz, ezekkel könnyebben ejthetőkki s fűzhetők össze. így a latin nyelvben igen sokszor vagy u, vagy e, vagy i lágyult hangok állanak helyette, mig a skr. és görög nyelvekben saját helyén maradt. O. Minthogy az 0 a latin nyelvben részint Y előtt, részint Y után áll ama helyeken, hol a görög nyelvben vagy a skr-ban pedig a van : azért avval mintegy összefűzve lenni látszik, mint: ovis, no vus, véFoç, návas, Tox, F'inoç, vácas. A latin szavak törzsében az a lágyult o-ra, mint : vocuus Or. 4859 vacuus, vocivus, vacivus, vocatio, vacatio helyett stb. Egyébbirant a a mássalhangzók egyikéhez sem tanusit határozott vonzalmat és rokonságot, mi abból látható, hogy hangtelj s hangsúly tekintetéből e áll első helyen az a után, s igy sokszor kényszerül helyet engedni a gyengébb u, e, i hangnak, melyek bizonyos mássalhangzók által tételeztetnek íel íőleg a ragokban. U. Az u a latin nyelv tő- képző-, s ragok szótagjaiban a, o, e, i hangokból lágyult a reá következő s, m, 1, vagy egy vagy több egymásra következő mássalhangzó befolyása folytán, melyek elsője vagy a folyékony : 1, m, n, r valamelyike, vagy a sziszegő s. Pyrrhus korában, valamint a punháboruk idejében is o található s végű ragok előtt a latin nyelvben, hol az ujabb nyelv n-t használ, mint: tribunos, Plautios stb. Egy régi edény íeliraton ,.,opos" találtatott, mi azt bizonyítja, hogy a latin semleges nom. us végzete, miként a görögé OS volt, mi később ns-ra lágyult ; a függő esetekben pedig az s két magánhang közt r-ré változván a megelőző magánhangot e-re lágyitotta, mig a görögnyelvben kiesvén a <x hangegybe olvadás álltbe, mint e szó dativusaban látható : genos, yévoa

f dat. genosi, az s r-ré változván genori, az r a megelőző hangot e-re lágyitván lesz : generi, a görögben pedig : a s