Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1872

14 belevonja, ugy hogy az ujabb neveléstanból is figyelemre méltó adatokat terjeszt elő. Ezen munka, mely Quintilian emléket halhatatlanná teszi és mely által a már akkor elharapódzott hamis Ízlésnek gátot vetni akart, igazi itészi tehetsége-, józan Ítélete-, valóban gyakorlati érzéke-, tiszta Ízlése- és tudós képzettségéről tesz tanúságot; ehhez járul terjedelmes olvasottsága az egész görög és római irodalomban, miért is nem fog csodálatot kelteni, ha ezen munkát, tekintve az ékesszólás elméletét, Ciceró rhetoricai iratainak, melyeket Quintilián maga is használt és ujabb tapasztalataival gazdagított, eléje teszik. Az irály is megközeliti Ciceróét, csak egyes kitételek, &zólásmódok és mondatszerkesztések árulják el az ezüst kor iróját. Tizedik könyvében reánk nézve érdekes bírálatot ad azon görög és római Írókról, kiknek olvasása és tanulmányozása a szónok kiképzését jótékonyan elősegiti. Quintiliánnak tulajdonítanak még 19 nagyobb és 145 kisebb szavalmányt (declamationes), valamint „Dialógus de oratoribus seu de causis corruptae eloquentiae" eimü munkát is ; de erre nézve eltérők a nézetek; mert Tacitust, az iíj. Pliniust, Suetoniust, Messala Corvinust is tartják szerzőjének. — Szerző elmélkedik ebben az ékesszólás és költészet horderejéről, mindkettő jelességéről, áttér azután az összehasonlitásra, kimutatván az okokat, miért hanyatlott a szabad köztársasággal az ékesszólás is. Miután minden nagy művészettel adatik elő, jeles képzettségű iróra enged következtetni. — Az ékesszólást ezen időben a legmagasabb körök karolták fel. Tiberius, Germanicus, Caligula, Claudius sőt Neró is hő pártolói valának ; jóllehet az utóbbiról azon véleménynyel vannak, hogy Seneca a bölcsész készité declamatióit. Sok kevésbbé jelentékeny szónokot lehetne még említeni ; de Quintilian szavaira utalok ; ,,Sunt alii multi diserti, quos persequi longum est. Eorum, quos viderim Domitius Afer et Julius Africanus longe praestantissimi" — Instit. or. X. 1. 118. — Ezen korban élt C. Plinius Caecilius Secundus (v. ifj. Plinius). Született Comóban 62 Kr. ut. Atyjának kora halála után nagybátyja és Verginius Rufus gyámja által gondosan neveltetvén a többi között Quintilián tanítványa is vala. Már 19 éves korában kezdé sok szerencsével nyilvános tevékenységét ; későbben majd a syriai hadseregnél, majd Kómába találkozunk vele, hol fokozatos előléptetés után 81 éves korában praetor lett. Domitián alatt visszavonultságban élt és csák midőn Domitián halála őt egy súlyos vád terhe alól felmenté, lépett újra a nyilvánosság terére. 100 vagy 101-ben kitüntette őt Trájan a consuli méltósággal és 2 évvel a bithyniai és pontusi helytartósággal Halála, mint sejtik, llO-ben Kr. ut. történt. Ciceró után talán egy szónok sem tudott oly kitűnő hirnévre szert tenni mint Plinius^z egész utókor mintaképe; számos szónoklati remekeiből csak az egy Trájánra irt dicsbészéd őriztetett meg. Ezen beszéd, melyet 100-ban tartott s a római tanácsban két izben olvastatott fel, már átdolgozva