Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Ludmann Ottó
Ludmann Ottó jedelemben, hogy az eredmény a legnagyobb felületesség volt" (84). A klasszikus nyelveknek kifogásolt pusztán formális művelését azonban a kortárs gyakorlatban már felváltotta az, „hogy a tanítványt a klasszikus tanulmányok segítségével helyes gondolkodásra, minden jó, nemes, igaz és szép iránti lelkedesésre, szilárd és kitartó akarásra” vezessék. Észrevehetjük tehát, hogy az indoklást, amint azt az elmúlt évtizedekben az ókori kultúra örökségét napjaink műveltségeszményének szemszögéből tárgyaló konferenciák és kiadványok anyagában is megtalálhatjuk (a kérdéskörben tájékoztató Borzsák I.: Kell-e a latin? Gondolat, Budapest, 1990 és eredeti módon Rónai Pál: Latin és mosoly. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980), a klasszikus nyelvekre épülő kultúrtörténeti hagyománynak („feltárni és megismerni... a mai műveltségnek gyökereit”, 86) képesség- és jellemformáló hatására alapozza. A latin és a görög tanítását illetőleg mindkét nyelvet szükségesnek tartja. („Mindegyik a kettő közül egyenlő fontosságú, de másmás irányban... Tartalmilag a görög magasabban áll, de a latin közelebb áll hozzánk mint a nyugati kulturfejlődésnek alapnyelve, mint politikaijogi és egyházi történetünk legközelebbi előfeltétele" (88; második anyanyelvűnk vagy lingua paths). Ludmann rámutat arra, miszerint „Minden új nyelvnek megtanulásával tisztább fogalmakat, új eszméket, tágabb szellemi látkört nyerünk, de egy nyelv sem nyújtja ezeket az előnyöket olyan mértékben, mint a régi nyelvek a grammatikai formáknak bőségével, a kifejezéseknek gazdagságával és határozottságával, és azon képességgel, hogy a gondolatot (különösen a görög) minden árnyalatával a legbiztosabban kifejezheti". A grammatizálás túlhajtásától óv, miközben „természetesen folytonosan szem előtt tartjuk az anyanyelvet is, melylyel a régi nyelveknek alakját, kifejezéseit, szerkesztéseit összehasonlítjuk: az egyik megvilágítja a másikat, és ez eredményezi az anyanyelvnek alaposabb megismerését. Azért minden latin vagy görög tanóra egyúttal tanítás az anyanyelvben..." (88-89). „Igen gyakran hallani azt az ellenvetést, hogy a gondolkodást az anyanyelven kell tanítani, és hogy a grammatikai fogalmakat, a beszédnek törvényeit legjobban az anyanyelven lehet kimutatni. Ez igaz, de csak részben. Az alapot igenis csak az anyanyelvben lehet rakni, de miután ez alap megvan, akkor a nyert fogalmak más nyelvvel való 64
