Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Ludmann Ottó

Ludmann Ottó

kedveltebb tantárgya azonban a latin és a görög nyelv volt, amelyeket mindvégig szinte fokozhatatlan hozzáértéssel oktatott. Az órákra nem kellett készülnie, tudása révén a tárgyat a végtelen szemszögéből láttatta. S amikor előadott és magyarázott, mindannyian az Isten gyermekeinek éreztük magunkat, akik a mát egybeolvadni látják a tegnappal.

Hogy az örökkévalóság és a múlhatatlanság valóban létezik, azt nem a templomban tanultam meg vagy a hittanórákon, hanem Ludmann tanár úr előadásai nyomán, amelyeken a múltbeli dolgokról is úgy szólt, mintha most játszódnának le a jelenben. Korára nézve törődöttnek véltük volna, de tárgyát olyan eleven szemlélettel és szeretettel közelítette meg, hogy úgy tűnt, mintha épp csak akkor kezdte volna el előadásait. A múltat beemelte a jelen fényébe, s szellemével megújította. Valamennyien úgy néztünk fel rá, mint a régmúltnak tanújára, aki mindent tapasztalatból ismer.

Amikor most halálhírét olvasom, nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhetett, s kétkedve kérdem önmagámtól, vajon lehetséges-e ez egyáltalán. Megindulással olvasom élettörténetét, s azt érzem, mintha valami tévedés történt volna.

Az ember életében vannak pillanatok, amikor a halhatatlanságot észleli, s ez az érzet meggyőződésként és elragadtatásaként úrrá lesz rajtunk. Az életnek e kivételes pillanatai talán az egyedül igazak. S ilyen érzés teljesedik ki bennem most is, amikor tanárom távozására gondolok, Ludmann tanár úr halálára; s mint akadályt nem ismerő fuvallat járnak át az élet titkai és örökkévalósága" (Šariš, VII, 1936, č. 10., 7. marca, s. 2; Prešov; saját fordításunk).7

Ludmann Ottónak van egy dolgozata - A klasszikus nyelvek tanításának korlátozásáról. In: Az Országos Ág. Hitv. Ev. Tanáregyesület Évkönyve az 1909/10 évről. Szerk. Gömöry J. Kósch Árpád könyvnyomtató-intézetéből, Eperjesen, 1910, 84-92 -, mely révén az előbbiben mint tanárról szóló emlékezést oktatáselméleti és elvi-módszertani vonatkozásai felől követhetjük. Bevezetésként a 19. század utolsó harmadában és a századforduló táján felújuló vitának előzményeire utal (Descartes, Leibniz, Comenius, Rousseau). Arra, hogy a nevezettek „és Basedow befolyása következtében mindig több és több reáltudomány foglaltatott be a gimnáziumi tantervbe - annyira és oly ter63