Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Gymnasiologia

j I ogi a

c II. Géza, a tatárjárás után pedig IV. Béla telepített be. A magyar

jsság jelenléte azonban a szláwal együtt már korábbi, s a városik a későbbiekben van szlovák és magyar negyede (Quartale Scla,/orum, Quartale Hungarorum; az utóbbi a déli, kassai kapu felé). A magyarok számaránya a 16-17. században a legnagyobb, számukra 1642-től 1647-ig új evangélikus templom épül. Benne helyezték el 1930-ban Caraffa négy áldozatának a szinyei templomtorony alatt talált maradványait.16

A flamand városeredetet véli bizonyítani a műtörténész Divald Kornél azáltal is, hogy az eredetileg 13. századi templom helyén a 14. század közepén (1347-től) egyhajósként épültnek az átalakításával emelt plébániatemplom Szent Miklósnak, a hajósok és a kereskedők patronusának nevét viseli, akinek tiszteletét ősi hazájukból hozták magukkal a flandriai vendégek a Felvidékre és Erdélybe. 1502-1515 közt nyerte mai alakját, amely „a csúcsíves csarnoktemplomok legtökéletesebb példánya Magyarországon”, hosszával csak a lőcsei és a pozsonyi múlja felül.17

A kötetben vázolt a fontos kereskedelmi útvonal mentén és elágazásában alapított város szabad királyi és tárnoki várossá fejlődése. Róbert Károly 1314-ben megerősíti az eperjesiek korábbi kiváltságait, 1299-es kiváltságlevelüket, a felmentést a várispánság joghatása alól, amelyet III. Andrástól nyertek, s amelybe Nagysáros és Kisszeben is belefoglaltatott. Nagy Lajos 1374-ben engedélyezi a városfalak építését, s a várost olyan ipari és kereskedelmi szabadalmakkal ruházza fel, amilyenekkel ez idő tájt csak Buda rendelkezett; 1536-ban árumegállító joga van. Az V. László által adományozott címer 1453-ból, az I. Ferdinánd adományozta 1548-ból való (nagyobbíttatott s később még bővíttetett), a harmadik címer is tőle van 1558- ból, a ma használatoshoz - az elsőhöz - a város a 20. század hetvenes éveiben tért vissza. A leírás kellőkőppen részletezi a céhrendszer kialakulását, a céhek szabályzatait a nyelv szempontjából is, majd rátér a reformáció terjedésének kérdéskörére, a város résztvételére a szabadságharcokban és a megtorlásokra (Caraffa 1687). Az eperjesi vérpadról Gömöry János az 1930-as években többször is írt. Monografikus feldolgozásaiban a történeti tényekre általában mint „előrevivő motívumokra” támaszkodik, s a részleteket „funkcionálisan” iktatja, a szemléltetés végett egy-egy eseménynek, a résztvevőknek bel-18