Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Könyvekről toldalékkal
Könyvekről toldalékkal magamnak a világról s emberekről, ezt túlsúlyban a zsidóságnak köszönhetem, s nélkülök a kultúra legelemibb s leglényegesebb problémáival sem lehetnék tisztában, s a büszkeség, hogy keresztény vagyok, szappanbuborékká foszlana széjjel. A német zsidók helyzetét momentán nem irigylem, s részvéttel vagyok irántok. Tudom, hogy az ősi, hagyományos átok, amit én ősi és hagyományos áldásnak szeretnék nevezni, megint rajtuk van; rajtuk van azért, hogy az emberiség megint egy lépést tegyen előre, s valamivel bölcsebb legyen. A világ figyelme újból a zsidóságra terelődik, beszélni kezdenek róla, kénytelenek látni, hogy a zsidóság a számkivetésben nagyhatalommá lett, tényezővé, aminek jelentése nem helyi érdekű többé. Ha a zsidóság hazájában marad, szűk kereteiben, kitéve a szomszéd harcias népek támadásainak, akkor a zsidóság már letűnt volna végleg a történelem színpadáról; legjobb esetben csak tengődne, s hajdani dicsőségét siratná, mint a görög nép. Nálánál nagyobb, jelentősebb népek mentek a Földközi-tenger medencéjében tönkre, ő sem maradt volna kivétel. A zsidóság azonban szétszóródott, s itt kezdődik a feltámadása. »Ezen a kis népen, amit magamnak választottam, mutatom meg a világnak, hogy vagyok« - mondotta Isten. - »Tudom, mit csinálok, szétszórom őket, a világ vérkeringésévé teszem őket, s örökké fognak élni!« S amit kimondott az Isten, azt a történelem hepehupás vándorútján be is bizonyította, mert a zsidóság tényleg él. Ha csak vegetálna, senki sem törődnék vele, de dominál, s itt a baj. Szenvedése tehát nagy vitalitásában van. Ha fekete lenne, senki sem látná, de fényes, ezért néz rá a világ népe, s valljuk be, nem kis irigységgel. Pedig az a talizmán, amivel a zsidó nép rendelkezik a többi népek felett, nem a szellemi felsőbbség, nem is az adott helyzet kiaknázása s az alkalmazkodási képesség, hanem mindenekfelett a mózesi hagyomány, eleven átérzése annak, hogy testvérek akkor is, ha a történelem szét is szórta őket. Mózes öt könyve, annak varázsigéi, a héber nyelv s ennek mai napig való élete, a kifürkészhetetlen s a zsidóságban speciális módon megtestesült Isten, s a zsidóság szívében rokonszenvesen csengő imádságok azok a belső adottságok, melyek a zsidó népet, a világtörténelem eme eleven csodáját fenntartják az 178