Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Könyvekről toldalékkal

Könyvekről toldalékkal keres s további árucikkekre kiterjedő üzleti tevékenységéből a város­nak egyre nagyobb haszna van, engedélyezte számára a bor- és szeszárusítás jogbérletét, s Holländer lett az első zsidó, akit polgárá­vá fogadott. Hálája jeléül állíttatta fel ezért a főtéren ma is látható Neptunus-szökőkutat.1 Gazdasági foglalatoskodásai és összeköttetései révén hittársai életfeltételeit kívánta jobbítani, biztosítani érdekvédelmüket. A csá­szárnál kieszközölte, hogy a megye zsidóságának töröljék maradék adóját. A megye valamennyi zsidó szervezetének, hitközségének leg­főbb elöljárójává, főnökévé és bírájává - „ros medina” - választották meg (1813); ha kellett, adóikat saját pénzéből fizette ki, s támogat­ta a szomszéd megyék zsidóságát is. A zsidók egyenjogúsításáért fo­lyó országos mozgalomnak vezető személyiségévé vált. A pozsonyi egyházközség is felkérte, hogy küldöttsége élén forduljon a kancellá­riához és az országgyűléshez, s a felpanaszolt sérelmekre valóban jogorvoslást szerzett. Tisztségében mindig újólag megerősítették, 1830-ban úgy, hogy ebben fiával, Leóval osztozott. Az 1806-ban Eperjesen született Holländer Leó választatott meg az első eperjesi egyházközség elnökének (1830). A Kollégium diákja­ként Pulszky Ferencnek és Kossuth Lajosnak volt barátja. Mivel zsi­dóként az ügyvédi hivatást nem gyakorolhatta, abbahagyva jogi tanul­mányait apjával társult üzletei kezelésében. Posztját azonban rövid idő múlva fiának adta át, s ő maga a tudományoknak, a műveltség terjesztésének és a zsidóság emancipációja szolgálatának szentelte életét. A vidéki hitközségek felvirágoztatásán fáradozott, s részese volt az eperjesi zsidóság hitbeli, oktatásügyi, közjóléti stb. intézmé­nyei létrehozásának. Pulszky Ferenccel mentek együtt nyugat-európai útjukra. Holländer tanulmányozta az európai zsidóság helyzetét, és is­mételten kifejtette elképzelését a magyar zsidóság polgárosodásá­nak útjáról. Rómában az ország zsidóságának jogegyenlősége érde­kében a pápa közbenjárását kérte a császárnál. Az országgyűlés al­sóháza által elfogadott 1844-es törvényjavaslat a zsidók egyenjogú­ságáról nagyrészt úgyszintén az ő érdemének tudható be. A két Hol­länder munkásságát, a történelmi fordulópontok kihatását a zsidó­ság helyzetére és az adott törvényeket taglalt könyvünk viszonylag tel­jesebben elemzi. Bár ismertetésünkben csak egy-egy mozzanatra tér­hetünk ki, nem hagyhatjuk el azt, hogy ne szóljunk Holländer Leó rész-163

Next

/
Thumbnails
Contents