Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Könyvekről toldalékkal

Könyvekről toldalékkal

hogy „beemeli” a határ másik oldalát. S megtaláljuk benne az 1941- es első magyarországi deportálás említését, amelynek főleg a hontalanná nyilvánított zsidók estek áldozatául Kárpátaljáról, akiket Kamenyec-Podolszba vittek, s legyilkoltak (kb. 20 000 embert; vő. uo. 130).

A könyv olvasása közben és nyomán kiújul bennünk a „letűnt világ” érzete, a vészkorszak utáni űr, amely az átvészelők és a visszatértek elvándorlásával véglegessé vált. Teljesedése és analógiái kiterjedek a Kárpát-medence egészére. Az egyetemességében felfogott holocaust és következményei folytán az érintkező s egymást fejlődési tényezőként átszövő kultúrák, népi, vallási és nemzeti hagyományok együttélése visszaszorult. Az elkülönbözést, becsavarodást és szegényedést követhetjük, amelyet régiónkban a zsidóság, majd a németség letűnése s a magyarság nemcsak számbeli fogyatkozása okozott. (Gondolhatunk ezzel kapcsolatban például arra, mennyire hiányzik napjaink valóságából a szórványmagyarság abban a szerepében és minőségében, amelyet hajszálpontosan határozott meg Szórványmagyarok című tanulmányában Duka Zólyomi Norbert. In: Vagyunk és leszünk. A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza 1918-1945. Összeállította, az utószót és a jegyzeteket írta Fazekas József. Kalligram, Pozsony, 1993, 237-243, főképpen 239-240 [eredetileg: 1942], Alaptétele a szórványstátust egy körülhatárolt, élesen kirajzolódó időszakra nézve adja meg, az újabb vizsgálatok azonban a szerepkört ezen túlmenően igazolhatják.)

A kulturális örökség s általa bennfoglalva a multikulturális jelleg a régióban a levéltárak, könyvtárak, képtárak, múzeumok anyagaként, a kövekben, műemlékekben és történetiségükben őrződik meg, megkövetelve, hogy legyen, aki számon tartsa, aki ismeri őket, s közben nem felejti, hogy az önazonosság feltétele a párbeszéd a másikkal. Ennek tekintetbevétele nélkül fiktív és illuzórikus, s a 20. századi létfilozófia lényegbeli eleme, úgy is, mint etikai függetlenség és önállóság, amely a helyzet követelményeinek és a hagyományoknak állandó szembesítésére késztet; eltérően a keleti egyöntetűségtől ezáltal nyitottabb a rektifikálásra és a fejlődés iránt.

160