Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Könyvekről toldalékkal
Könyvekről toldalékkal (Ústredňa Židov, ÚŽ) a hatóságok hivatalos áttételeként létesítették, „az üldözést támogató és megkönnyítő eszköz helyett” azonban „annak hathatós enyhítőjévé és elhárítójává” (240) vált. Keretében szerveződött az illegális Munkacsoport (Pracovná skupina). Eközben a Lengyelországba szállítás általában a gyűjtőtáborokból történt, míg az úgynevezett munkatáborokban az ittmaradókat koncentrálták családostul is. Lakóik ipari tevékenységet folytatva - állami megrendelésre és rabtartóik számára - kísérelték meg az átvészelést, a deportálás elkerülését. Amint tudjuk, a deportálásnak két hulláma volt: az 1942-es és az 1944-1945-ös deportálás (mindkettőt a megfelelő fejezet részletezi; lásd 153-173). A szerkesztő egy helyütt a monográfiának emlékirat-vonásait említi (251). Ez a kötetben, igaz, csak háttéri és lappangó, egy-két részletben sejlik fel. A kötet zárásaként az elhurcoltak valóságélményének és az ittmaradók reflexiójának idézésében az utóbbi tulajdonképpen vallomás és önjellemzés: „Akiket vagonokba zsúfoltak, deportáltak, s akik mocsaras lengyel tájakon romokat takarítottak, gyárakban robotoltak, hordták halastavakba a krematóriumok áldozatainak hamvait..., azoknak, ha fizikailag bírták a rabszolgamunkát, csak egy gondjuk volt: védekezni a munkavezetők és felügyelők durvasága ellen, ételosztásnál egy-két kanállal több leveshez jutni, egy falattal több kenyeret szerezni... Aki azonban otthon maradt, és végignézte az otthoni üldözést, majd bujdokolt és rejtőzött, annak több ideje és idegereje maradt gondolkodni. Nem tudta felfogni, hogyan nem homályosul el a nap az embertelenségek láttára, hogyan süthet közömbösen ennyi gonoszra és gonoszságra” (244). Még megjegyezhetjük, hogy a könyv „kétnyelvűsége”, a szlovák dokumentumrészletek beiktatása, az intézmények és szervezetek szlovák nyelvű alakja s hasonlóképpen rövidítéseiké célszerű, a tényirodalom hitelességét, az aktualizálást, közvetlenséget fokozza. (De a Junger László szökését taglaló szakaszban a „Sabinovba ment” zavaró, magyar szövegben a Kisszeben városnév a szokványos [168], Ugyanott az »Ostrowianba szökött« lengyel betűje számunkra bizonytalanná teszi a jelölést; valószínűleg itt a Kisszebentől délre fekvő Ostrovany [Ostrovjany; Osztópatak, Osztropataka] községről van szó.) 155
