Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)
Dicsőítve vannak zengő hárfátokon! Lelkem hallja a dalt, s buvában úgy remeg... Ki éltem, borongtam, daloltam veletek! Hajh, minő perc volt az, amidőn mi hárman Legelőször jöttünk össze váratlanul... Csak néztünk egymásra, boldog némaságban, Míg három ifjú szív híven egymásra hull... S mint a fenyő, melyet ér az ég villáma: Nagy érzéstől borult lelkünk fényes lángba! Hajh! Szép élet volt az ...! vigadtunk, szerettünk! Lelkünk a jövőbe szép reménnyel nézett; Tündér sátor gyanánt borult el felettünk Örök himzetével ragyogó költészet. S mint egy háromfelé kibomlott aranyszál: Kisért, összetartott elválásainknál. És most, hű tanúját e boldog időnek, Az erdei lakot elpusztulva lelem! Lakói kihaltak, őrfái kidőltek... Vad folyondár kúszik a rozzant fedelen! Lz tartja össze még, csak úgy áll fenn a fal, - Mint költőit is az emlékezet s a dal. Mert a három közöl már csak magam vagyok, Kettő felett a nap örökre leszállón; 48
