Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)
Tompa Mihály Barátim emlékezete Átlépem még egyszer e háznak küszöbét. Hol annyi szép órát tölték el egykoron; Sötét, bús a szoba, a lelkem is sötét... S midőn az ösmerős kilincset megnyomom: Szemeim keserű könnyekkel nedvesek: Nem sietnek elém, akiket keresek! Mért jöttem én ide? nehéz megmondani... Az emlékezetnek halvány mezejében Eltűnt örömeknek másod-virágai Ámítnak e helyre, hogy őket letépjem! Látogatni jöttem; - de kik reám várnak: Meleg szivek helyett sötét fagyos árnyak. Melyet maga után hagy mindenik halott: A sír olyan gyászos, mégis szent örökség; Tőletek, kiket a sors már elaltatott. Mi egy zöld sírhalmat, még azt sem öröklénk Nem lel a bű, amely hozzátok vándorol, Fekvén ösmeretlen rögek közt valahol! Elmentetek messze, meghalni mentetek...! Bár itt nyugodnátok, hol a völgy és halom, A lomb és a szellő, a futó csermelyek,
