Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)
Csak hagyjatok békét szegénynek! Mártont a hajdúk ejtették el, Lelkét karunk közt adta ki; Meghidegülve hagytuk hátra, S hogy visszatértünk, akkorára Fejét leszelte valaki ... S hogy András volt: a fő elég jel ... ! A megbukott hős nyomorultan Bókol fejével: úgy van, úgy van.! És e sajátságos történeten Soká nevettek még Eperjesen; De András végképp elvonult, Nem járt csak a szomszédba, Szegény Márton bús özvegyét Vigasztalgatni néha; S szólt - bánatát enyhítni vágyván -: Szép halni a becsület ágyán! „Elő se hozza! - mond az asszony - , Mintha most is előttem állna: Az a véres fő, az a dárda ... Elogy ereimben vért fagyasszon! S mindig úgy tetszik: szomszéd ölte meg Szegény jó Mártonom ... S ezt a fátyolt ön miatt hordozom ...”- Arcán bús könny pereg. 19
