Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Vörös Ferenc: Adalékok a felvidéki személynevek areális névtanához
Adalékok a felvidéki személynevek areál is névtanához 135 keresztnevét. Ennek a jegynek az eltűnése tehát éppen a kényszerűen átvett (cseh)szlovák névalkotási módnak köszönhető. Ugyanakkor az -ovázott név veszít is informatív értékéből, hiszen így már nem tájékoztat arról, hogy a névviselő férjezett-e vagy sem. A véletlenek összjátékának is nevezhetnénk, hogy az 1990-es évek rendszerváltozásához közeledő anyaországában a törvényi szabályozás ugyancsak teret engedett a -né nélküli asszonynévformának, amelynek egyik változata napjainkban egybeesik a szlovákiai magyar gyakorlattal: a nő mindenféle névképző nélkül viseli apja vagy férje puszta családnevét, s ehhez illeszti hozzá saját keresztnevét. A szlovákiai magyar nők nevének szociolingvisztikai változói tehát nem teljesen esnek egybe a magyarországiakkal. Ennek oka egyértelműen a szlovák nyelvi hatásban keresendő. 3.4.2. Az a, o és a -szky (< szik. -ský) vég(ződés)ű női nevekről jelen munkámban nem kívánok részletesebben szólni. A velük kapcsolatos problémákkal korábbi tanulmányaimban foglalkoztam: az a-s, o-s végűekkel a Kiss Jenő-emlékkönyvben (Vörös 2003: ), a -.versekkel a VII. Nemzetközi Magyar Nyelvtudományi Kongresszuson elhangzott előadásomban (Vörös 2005: 209). Közös sajátosságuknak gondolom, hogy ezek nem csupán ortográfiái problémákat vetnek föl. Témánk szempontjából sokkal fontosabbnak tartom, hogy mindkét jelenség a nyelvtani nem jelölésével hozható kapcsolatba. Az első csoportba tartozó nevek a szlovák nyelvérzék okán „ruházódnak” föl ún. ,.koncovká”-val (nő- vagy semleges nemű végződéssel), bár a forrásnyelvnek számító magyarban, amelyből etimologizálhatók, ilyen nem is létezik. Ezért aztán a szlovák nyelvérzék az esetek egy részében arra kárhoztatja őket, hogy -ovázott alakjukban tövükről törli a tautologikusnak érzett „nyelvtani nemre utaló végződést”. így lesz a Katona, Káka, Varga, Viola; Bakó, Bazsó, Koczó, Gedór, stb. családnevekből Katonává. Kő ková. Vargová, Viol óvá; Bakóvá, Bazsová, Koezová, Gedová\ stb. 3.4.3. A másik esetben pontosan fordított a helyzet. A -szky végű nevekben a magyar nyelvérzék nem ismeri fel, hogy az ősi, származási helyre utaló szláv névképzővel van dolga (eredendően melléknévképző, amely jelentésében összevethető a mi -i családnévképzőnkkel). Sőt a magyar nyelvérzék számára az a morfológiai jegye sem világos, hogy a szlovákban hímnemben és nőnemben a -ský/ská funkciós alternációt kínál. A jelenséget két, jellegzetes Zobor vidéki példán szeretném bemutatni. Az egyik a Presinszky, a másik a Budinszk}’ - Bugyinszky. Az elsőnek manapság is zömmel magyar névviselői vannak. Azt is mondhatnánk, hogy jellegzetesen a Nyitra közeli Nagycétény községhez köthető név. így van ez annak ellenére, hogy szláv etimont rejt (vö. VÖRÖS 2004: 392-393). A másik is előfordul Nagycétényben, de nem köthető csupán ehhez a községhez. Zoboralján más településeken is fellelhető. Névviselői között egyaránt találunk magyarokat és szlovákokat. Ugyancsak szláv eredetű név. Mindkettőnek a tövén jól felismerhető a származási helyre utaló melléknévképző. Bizonyos beszédhelyzetekben’ magyarul is a Prešinská, Budinská használatos. Elvileg itt is érvényes az a megállapítás, hogy a magyaros és szlovákos alakok váltogat(hat)ják egymást, vegyeskódúságot idézve elő bizonyos magyar beszédhelyzetekben. Az anyaországi úzustól való eltérés a szlovákiai magyar változók számát növeli. A szlovák birtokosképző (-óvá) magyar nevekhez toldása, az a-ra, óra végződő magyar nevek hangzójának kiejtése, valamint a Presinszky - Prešinská típusú kettősségek természetesen a grammatikai kölcsönzések körében tárgyalandók. Ám nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy kölcsönelemként történő használati módjuk esetén grammatikailag nehezen vagy
