Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Vörös Ferenc: Adalékok a felvidéki személynevek areális névtanához
ADALÉKOK A FELVIDÉKI SZEMÉLYNEVEK AREÁLIS NÉVTANÁHOZ VÖRÖS FERENC 1. Közismert tény. hogy a magyar nyelv szomszédaihoz viszonyítva több tekintetben is egyedinek számít a Kárpát-medencében. Más nyelvcsaládból származik, mint az őt körülvevő nyelvek. Velük tehát mai ismereteink szerint nincsenek genetikai kapcsolatai. Tipológiailag közte és a környező nyelvek között - bármely rendszerezést veszünk is alapul - ugyancsak nagy eltérések mutathatók ki. Ugyanakkor a szomszédos nyelvekkel való érintkezés következtében, valamint a párhuzamos nyelvi és kulturális eredőknek köszönhetően nyelvünket az évszázadok során a szomszédos nyelvek részéről is számtalan külső hatás érte. Ezek az areális nyelvészet érdeklődésére is számot tarthatnak. 1.1. A problémakörnek oly gazdag a szakirodalmi háttere, hogy a vonatkozó publikációkat jelen előadásomban terjedelmi okokból az ilyenkor szokásos és elvárható általános utalásokon túl semmiféleképpen nem áll módomban számba venni. Ehelyett csupán a szűkebben vett téma szempontjából alapvetésnek számító, nem túl távoli múltban megjelent munkákra utalok. Mindenekelőtt Balázs JÁNO.stól és Hadrovics LÁszxótól hivatkozom egyegy tanulmányra. Ezek az areális megközelítéssel kapcsolatos legalapvetőbb ismeretek öszszefoglalása mellett a szakirodalmi előzményeket is tárgyalják (Balázs 1983; Hadrovics 1989). A magyar-szlovák nyelvi kapcsolatok háttérirodalmát Gregor Ferenc tanulmányának bevezetője gyűjti csokorba (Gregor 1989: 141, 163). Bibliográfiája a témában addig megjelent legfontosabb munkákat is közli. Ebben Gregor a múltbéli magyar-szlovák nyelvi kapcsolatokra koncentrál, ezen belül is kitüntetett helyen foglalkozik a közszói lexikális, valamint jelentéskölcsönzésekkel. A tulajdonnevek közül csak azokat érinti, amelyekben jól felismerhető valamilyen közszó (pl. Kahikocs-patak: szik. klokoč 'Staphylea pinnata' 'hólyagfa’ > m. ka lakács; Bykschewnycze: szik. N. ščavica ~ ščevica ’savanyúvíz’ > m. csevice; stb.). Óvatosságra int bennünket a témában Fodor István egy 1984-es írása (Fodor 1984), amelyben a szerző leginkább éppen a kölcsönszavak kapcsán fogalmazza meg szkepszisét a Duna-táji area ügyében. 1.2. A nyelvtudományban a 19. századi neolingvisták óta axiómának számít, hogy az egymás mellett élő, genetikailag nem rokon nyelvekben közös, illetőleg párhuzamos kulturális eredők, az érintkezésből fakadó kölcsönhatások révén kialakulhatnak olyan nyelvi és/vagy nyelvhasználattal összefüggésbe hozható sajátosságok, amelyek bizonyos szempontú összetartozást eredményez(het)nek. Ennek azonban nem szükségszerű velejárója, hogy az így létrejött ..nyelvszövetség” ténye a laikus nyelvhasználókban is tudatosodjon. Párhuzamosságok „véletlenszerűen” akkor is létrejöhetnek, ha a két nyelvközösség közvetlenül semmiféle formában nem érintkezik egymással. A kulturális és nyelvi érintkezés, a részben
