Török Tamás: Ipoly mente helynevei. Adattár. 1. Alsó-Ipoly mente (Somorja, 2011)
Az Alsó-Ipoly mente története, néprajza és nyelvjárása
Az Alsó-Ipoly mente története, néprajza és nyelvjárása Önállóan él (bár visszaszorulóban van) az ly, azonban gyakori ay-s változat: góly à, Török lyuk, de Házhej rétek. Az ly fonéma jelentkezése következetlenebb, mint a középpalócban, ritkábban az Z-es változat is előfordul. A megállapításhoz saját tapasztalataim alapján csak annyit tennék hozzá, hogy az idősebb korosztály nyelvhasználatában jóval gyakoribb az ly önálló hangeszközként való használata. A középkorosztálytól a fiatalabb generáció felé haladva egyre inkább a ja domináns. A t,d,n hangok i előtt palatalizálódnak: gyijó, kötnyi. Az / palatalizációja hasonló helyzetben jóval ritkább, ami az ly fonéma kihaló jellegével hozható összefüggésbe. Általánosnak mondható az -o/, -öl hangkapcsolat szótagzáró Z-jének kiesése és a megelőző magánhangzó nyúlása: Búzás vőgy, Ispán főd, Némët fődek. Ingadozónak mondható az e hang utáni kiesés: delel - dele. Az a magánhangzó után az Z nem esik ki: álmá, szálmá. Jellemzők a tehen, szeker típusú alapalakok. A hív, rí, szív múlt idejű alakjai hit, rít, szít. A főnévi igenév képzője a -nyi: dógoznyi, űtetnyi. Összehasonlításkor a -ná, -né (-nál, -nél) ragok mellett a -tó, -tő (-tói, -tői) is használatos: nágyobb nálám, de ápjátó kisebb. A -val, -vei rag nem hasonul az előtte álló mássalhangzóhoz: kézvei, lábvál. A -hoz, -hez, -höz rag tipikus formája a -ho, -hö. A területen használatos az -ékhoz, -éknál jelentésű -nyi rag, tulajdonnevekben inkább csak a puszta alakhoz járulva (pl.: Sándornyi, Bözsinyi). 18
