Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
III. A szlovenszkói magyar politika élvonalában
Politikai irányváltásának megértéséhez a másik nagy magyar párthoz, az Országos Keresztényszocialista Párthoz fűződő viszonya is fontosnak látszik. Az 1920-as évek elején ugyanis kétségkívül az OKP volt a nagyobb választói tömegeket megmozgató és Budapest által is első számúnak tartott - s ennek megfelelően anyagilag is erőteljesebben támogatott - szlovákiai magyar párt. Szent-lvány Józsefnek a politikai és gazdasági életben mutatott kezdeményezőkészsége révén azonban az 1920-ban kezdődő parlamenti ciklus közepére a Kisgazdapárt szervezettségében és népszerűségében is utolérte a keresztényszocialistákat. Köszönhető volt ez annak a politikai és világnézeti nyitottságnak is, amely a gömöri politikust jellemezte. S nem csupán annak, hogy pártjában a kálvinista gazdatársadalom mellett jól megfért a városi liberális (esetenként zsidó) értelmiség is, de annak is, hogy az ellenzéki együttműködés keretén belül - bár korábban nem kevés vitája volt velük - a szociáldemokratákkal való kapcsolatot sem utasította el. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy bár korrekt viszonyt ápolt a keresztényszocialista vezetőkkel, sohasem titkolta ellenérzéseit egy olyan párt iránt, amelyet a katolicizmus tart össze, s amelyben szlovák és német tagozat is működik. Az ő vízióját ugyanis az etnikai magyar erők összefogása jelentette, s ezért szorgalmazta, hogy az OKP szabaduljon meg a nem magyar részeitől. Ehhez kínált számára kedvezőnek tűnő pillanatot az a válság, amely 1924 folyamán a keresztényszocialistáknál a felszínre tört, s amelyet Szent-lvány a fentebb felvázolt céljai elérésére kívánt felhasználni. Az OKP-ben belüli válság valós okairól máig megoszlanak a vélemények. Maga a konfliktus, amely a párton belül 1924-ben vált jól érzékelhetővé, a külső szemlélő számára Lelley Jenő pártelnök, illetve a mögé felsorakozott (jórészt nyugat-szlovenszkói pártszervezetek) és a Körmendy-Ékes Lajos, valamint Jabloniczky jános köré tömörülő kelet-szlovenszkói pártszervezetek vitájában nyilvánult meg. Csakhogy a konfliktus valódi okait nem valamiféle kelet-nyugati különbözőségben, hanem alapvető stratégiai vitákban kell keresni, bár azt illetően, mi is húzódott meg az ügy hátterében, ellentmondásosak a források. A szakirodalom leginkább afelé hajlik, hogy Lelleyt elsősorban azért buktatták meg (Budapest és az OKP-ban lévő ellenfelei), mert túlságosan békülékeny hangot ütött meg Prágával szemben, sőt titkos megbeszéléseket folytatott egyes csehszlovák politikusokkal. Csakhogy ilyen alapon - később még tárgyalandó tevékenysége miatt - Szent-lvány is bukásra lett volna ítélve. A másik fontos oknak az látszik, hogy Lelley ellenezte az OKP és a kisgazdák közeledését és az egységes fellépésüket. Csakhogy a helyette Budapest által az OKP élére ültetett Szüllő Géza szintén elutasította a szorosabb együttműködést Szent- Iványékkal. Egy biztos, az OKP konfliktusában Szent-lvány József és a budapesti kormánykörök is érintettek voltak. Sőt az is valószínű, hogy az a kezdeményezés, amelyet 1924 nyarán Szent-lvány a magyar egység megteremtésére indított (amely lényegében medializálta az OKP belső vitáit), szintén nem indulhatott volna el Bethlenék jóváhagyása nélkül. Szentlvány szerepe természetesen nem csak a mából visszatekintve tűnik fel, hanem a kortársak 62
