Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)

VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező

sát, irodalom- és művelődésszervezői elgondolásait is. Amivel kapcsolatban akkor sincs okunk mást gondolni, ha azokat esetenként különböző szűk körű érdekek, politikai megkötöttségek és taktikai megfontolások is befolyásolhatták. Különösen tükrözi ezt 1930-as évekbeli irodalomszervező, valamint a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezethez és a Magyar íráshoz kapcsolódó, a részekre szakított magyar irodalom újbóli lehetséges, adott keretek közti integrációját is szolgáló szerkesztői tevékenysége.

Irodalom- és művelődéspolitikai, illetve -szervezői kérdések természetesen a könyvkiadással, illetve a Magyar írással kapcsolatban is felmerültek Szent-Ivány vidéki (pártelnöki) kőrútjain. E tekintetben legfontosabb megnyilatkozásainak egyike az 1932. június 1-jén a pozsonyi Primáši palota zsúfolásig megtelt tükörtermében tartott elemzése volt a csehszlovákiai magyarság kulturális, társadalmi és politikai helyzetéről. Ebben élesen bírálta a kisebbségi szellemi életben elburjánzott, s a szlovákiai magyarság „erőteljes szellemi haladását” meggátló partikularizmust, melyet viszont, „Elszakításunk természetes következményének” tudott be. „Ahogyan a régi vármegyéknek megvolt a saját költőjük és ezeknek a költőknek a saját közönségük, a pozsonyi szellemiségi élet emberei nem tudták megtalálni a közös hangot a beregiekkel. Új geográfiai helyzet, új államforma, új elhelyezkedések...” - mindezek együttesen okozták, hogy „a magyar szellemiség életében szakadékok jöjjenek létre”. Emellett hitet tett a szellemi élet szabadsága mellett is, hangsúlyozva, hogy „sem az irodalomban, sem a művészetben nem lehet korlátokat felállítani, és csak azt értéknek tekinteni, ami a nekünk megfelelő tendenciával bír”. Hiszen egy magasabb minőség szempontjából eleve kudarcra van ítélve minden olyan igyekezet, mely a maga irányvonalához nem képes „általános vonatkozású művészi értéket rendelni”, annál inkább, mert a „tendenciaírás”, a „ tendenciamúvészet” [kiemelések - T. L.] eleve a „művészeti nívó esését” hozza magával. Az elmúlt tíz-egynéhány esztendőben ugyanis a csehszlovákiai magyar szellemiség és művelődés kétfelé szakadt; bizonyos elképzelések egyfelől úgymond „a nemzetköziség talaján” próbálták meghatározni magukat (az utalás itt nyilván a Sarlóra, illetve a kommunista párt és ideológia, továbbá a szociáldemokrata eszmék befolyása alá került törekvésekre, illetve már az új államban felnövekvő, a csehszlovák államot és állameszmét tényként elfogadó fiatalokra vonatkozott), miközben a csehszlovákiai magyar értelmiség egy másik, szintén jelentős, konzervatív része „a régi magyar talajon haladt tovább", és „soviniszta és nemzeti szellemű maradt”. Vagyis, így Szent-Ivány, „az egyik a szükséges vonalon innen maradt, a másik meg túllendült azon”. S mivel meggyőződése, hogy „íróink és művészeink között a legtöbb szakadékot az idézte elő, hogy a tendenciákban nagyon eltávolodtak egymástól”, feltett szándéka, hogy segítse egymáshoz közelíteni e törekvéseket, ami ugyancsak a Szentiváni Kúriának a Kazinczy Szövetkezettel és a Magyar írással is képviselt céljait, felismeréseit, szándékait magyarázza.382

Szent-Ivány József kultúra- és irodalomfelfogásában (csakúgy, mint politikusi tevékenységében) az 1930-as évek elején a korábbiaknál hangsúlyosabb szerepet kezdett kapni az ún. nemzeti gondolat. Ugyanis ha a kisebbségi irodalom feladja a „nemzeti gondolat”

134