Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)

VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező

dolkodásában eltérő, nyitott szellemiségű alakja, Gömöry János viszont pozitívan értékelte a Kúria szerepét és rokonszenwel nyilatkozott emlékiratában Szent-Iványról is. Szerinte az írókat birtokára „igazi vendégszeretettel egybehívó” politikus-író kezdeményezése ugyanazt a célt szolgálta, amit „a szlovákiai magyar írók körében” nem túl népszerű, s „a való élettel” szorosabb kapcsolatot nem lelő Kazinczy Társaságnak nem sikerült elérnie. Gömöry a Kúria és Szent-lvány „nemes törekvéseinek” kudarcát, az írói szolidaritás „nagy gondolatának” bukását vitathatatlanul a jobboldali írók és „társadalmi tényezők” aknamunkájának tudta be, ami úgymond megszüntette a kezdeményezés létjogosultságát is.370 Győry Dezső pedig bár Az „újarcú magyarok” regénye című 1967-1968-as önéletrajzi vallomásában „a szentiván-fürdői Kúria csődjének kongeniális, veleszületett - csak három-négy részvevője előtt ismert - igazi okainak kulisszatitkait” ígérte, ismertetésükre végül írásának megjelent részeiben mégsem kerített sor.371

A második világháború utáni magyar irodalomtörténet-írás is egyöntetűen és egyértelműen a két, meghatározó erőt képviselő magyar ellenzéki párt viszálykodásának számlájára írta,372 hogy a Szentiváni Kúria nem volt képes a marosvécsi Helikonéval mérhető szerepet betölteni a szlovenszkói magyarság irodalmi-kulturális-szellemi életében. Nyilvánvalónak látszik azonban ebben a baloldal, illetve a baloldali és kommunista írók felelőssége is (elsősorban az ekkor épp rappista, ultrabalos korszakához ért, „A kúriák kultúrája egy néptől, valóságtól elvonatkoztatott kultúra” dogmáját373 megfogalmazó Fábry Zoltáné és társaié), akik a legkisebb, közös céloknak alárendelt kompromisszumot is elutasították, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a kezdeményezés zsákutcába jutott.

Fábry egyébként nemcsak a Kúria idején, hanem később, még 1953-ban sem tudott túllépni a saját árnyékán, és teljesen elítélően és elutasítóan írt a szóban forgó kezdeményezésről,374 jóllehet 1930-as évek eleji rappista ítéleteit akkorra már számos tekintetben visszavonta, illetve kiigazította. Fábry még ebben a nevezetes Fáklya-beli szidalom- és rágalomözönében is vaskos általánosításokból indult ki, s tagadott mindent, amivel világnézetileg nem tudott (nem akart) azonosulni, nem látva különbséget a két ellenzéki magyar párt politikája, értékrendje és törekvései között. Dühkitörésében a hivatalos magyarországi uralkodó körök sérelmi politikájának képviselőit, a „terméketlen, önzsírjába fulladó magyarkodás” passzív eszközeit, a „vezérkedő császári és királyi kamarások” és a „monoklis földbirtokosok” megtestesítette, saját jól felfogott érdekeiket védelmező, köpönyegforgató szereplőit ócsárolta, akikkel szemben viszont ott voltak „a világba lélegző, újat akaró”, a „pesti járószalagról leszakadt” írók, de ha mégis akadt volna köztük, aki másként látta a helyzetet, az nem lehetett más, csak áruló.375 Igaz, Szent-lványt - ahogy mondja: a „műkedvelő írót” - „politikai tekintetben” társainál „rugékonyabbnak” nevezte, de mint rögtön kiderült, ez is a kisszerű gúnyolódás eszköze volt nála,376 s Szüllővel együtt mindkettőjüket a „rendi felfogás”, a „nemesi életforma kiváltságszerepe” hirdetőinek tartotta. Mi több, magába a ’kúria’ elnevezésbe is belekötött, ahol „a vendégeskedésre, a fehér asztalra van beállítva minden”, ami viszont az azt elfogadókra nézve elköteleződést

132