Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
98 Néphit, népszokás, népi vallásosság figyelmeztetni szokta a nem eléggé körültekintően dolgozó fiát: „No, látom, ha hazamegyünk, itt is mondani fogják: Kelj fő, kelj fő, gazpajtás! Elment má a rossz kapás!" Ez azt jelentette, hogy a rendesen ki nem vágott gyom idővel újra életre kel. Ekkortól mehettek mára gyerekek (lányok is) napszámba (répabogaratszedni, mácsonyát irtani, kukoricát fattyazni, zserengőlni vagy a hegyelíket kihordani a szőlőből). Általában csütörtöki napokon jártak erre a munkára, mert az iskolaszüneti nap volta vizsgált időszakban. A szegényebb sorból kikerült kéméndi fiúk ebben a korban már kanásznak, juhászbojtárnak szegődtek el a faluban és a szomszédos Barton. Röviden szólni kell az iskolába járásról is, hiszen a most vizsgált időszakban az iskolai oktatás kötelező volt. Amikor a gyerek hetedikbe fordult (tehát elmúlt hatesztendős), beíratták iskolába. A beiratkozásra csak a gyerek anyja ment el, a leendő kisiskolást nem kellett magával vinnie. Hat év elemi volt a kötelező, s a tanév szeptember 8-án, Kisaszszony napján kezdődött és Péter-Pál előtt néhány nappal (tehát június 27-e előtt) végződött. Hetente öt napot tanultak: csütörtökön és vasárnap otthon maradhattak (a csütörtöki napokon a kétéves kötelező, ám nem túl szigorúan vett ismétlő osztályosok jártak iskolába). Elemiben elsősorban írni, olvasni és számolni tanultak meg a gyerekek, ám ezen kívül gyakorlati dolgokkal is foglalkoztak (a leányok horgolni, kötni, varrni, a fiúk pedig faragni, kosarat kötni tanulhattak63). Kéménden a falu szélén volt egy ún. faiskola. Ide naponta más-más tanulócsoport ment ki, s a tanító irányításával különböző mezőgazdasági és kertészeti munkákat sajátíthattak el (kapálni, gyomlálni, kötözni, ojtani stb. tanulhattak itt meg a diákok). Itt kell megemlékeznünk a cseregyerekrendszerről is, amelynek a vizsgált területre vonatkozóan most semmi nyomára nem bukkantam. Ez persze minden bizonnyal inkább a véletlennel, ha úgy tetszik: kutatási hiányosságokkal magyarázható, és nem ennek az intézménynek a múltbeli teljes hiányával (csak emlékeztetni szeretnék rá, hogy Jókai Mórt gyermekkorában német szóra küldték Komáromból cseregyerekként Pozsonyba, s ezen kívül a területünk szomszédságában fekvő Ipolyszalkáról és Tardoskeddről is vannak adataink a cseregyerekrendszer húszas-harmincas évekbeli meglétére. Köbölkúton a hatvanas évek derekán inkább értelmiségi kezdeményezésre alakult ki hasonló, ám egyoldalú - kizárólag szlovák nyelvtanulást célzó - rendszer). A gyerekek tizenkét éves korukban lényegében túljutottak az iskolaköteles koron. Ekkortól még járhattak a kétéves ismétlő osztályba, ám ennek látogatási kötelezettségét a szülők mindenkor alávetették az otthon elvégzendő munkák fontosságának (ezt megelőzően a gyerekek munka miatt nemigen maradtak otthon az iskolából, legfeljebb egyegy napra olyan, inkább ünnepnek, mint valódi munkának számító alkalmakkor, minta szüret vagy a disznóölés). Az immár lényegében teljes munkaerőnek számító fiúgyermekek általában a szülők gazdaságában dolgoztak (meglehetősen ritka volt, ha valakit szakmát tanulni küldtek), a lányok viszont gyakran szegődtek el szolgálni (Kéméndről 63 Itt említem meg, hogy Majer István, jeles 19. századi népismereti írónk, aki a század derekán egy évtizedig Kürtön lelkészkedett, hasonló szellemben irányította a gyermekek iskolai nevelését falujában (vő. Majer 1861).
