Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
96 Néphit, népszokás, népi vallásosság Elvittük a kis pogányt, Meghoztuk az angyalkát. Az Isten éltesse és tartsa! Nevelje fel nagyra! Szívemből kívánom. Búcson a legidősebb komaasszony mondta házba lépéskor a következőket: „Elvittük a pogánykát, meghoztuk a megkeresztelt báránykát. Engedje az Isten, hogy fölnevelhessék nagyra, szüleinek, nagyszüleinek örömére, keresztszüleinek díszére.” A keresztelő napján (késő délutánján, illetve este) keresztelői lakomát tartottak, amelyet az Alsó-Garam mente falvaiban pocetának, pocitának mondottak. Ezen a - több adatközlő véleménye szerint is kisebbfajta lakodalomnak beillő - vacsorán a szülőkön kívül elsősorban a komák és a legközelebbi rokonság vett részt. Búcson még dudást is hívtak olykor erre a lakomára, ám ezen a táncmulatságon az anya már nem vett részt. Ha a keresztelőt hat héten belül tartották, akkor oda az anya nem mehetett el, hiszen addig az utcán sem jelenhetett meg, mivel tisztátalannak tartották (Csicsón és Komáromszentpéteren viszont ezzel kapcsolatban háromhetes időszakról beszélnek). Csak a hat hét eltelte után, tisztulása elmúltával mehetett az anya gyermekével (gyakran a bába kíséretében) először templomba. Ezt az első utat egyházkelésnek, egyházhoz menésnek, Kéménden anyává avatásnak mondták. Az újszülöttet rengeteg valós és néphitben gyökerező veszély fenyegette, ezért már a megszületés pillanatától igyekeztek különféle mágikus cselekedetekkel is elhárítani a bajt. Kéménden mindjárt a gyermek megszületése után, ha be volt fűtve a kemencébe, sütőlapátra helyezték az újszülöttet és a kemence szája elé tartották, hogy „a rosszaságot kicseréljék a szellemek belőle”. A vizsgált terület egészén ismert az a szokás, miszerint az újszülött csuklójára piros szalagot (Udvardon piros gyöngyöt) kötnek, nehogy elcseréljék a gonoszok vagy megigézze valaki. Nem nézték jó szemmel, ha valaki nagyon megcsodálta, dicsérgette az újszülöttet, mert akkor - akaratán kívül is - megigézhette. Ezért, általánosan ismert szokás szerint, aki a gyereket megnézte, az szimbolikusan meg is köpködte, nehogy véletlenül megigézze (azt tartották, hogy az összenőtt szemöldökű emberek hajlamosak erre elsősorban). Kürtön a régi öregek ilyenkor még azt is szokták mondani: seggibe szemed! Kicsinden a pólyakötőt megfokhagymázta a bába, nehogy ki tudja azt bontani a boszorka. Ugyanott (s más római katolikus lakosságú falvakban is) a pólyakötőre rózsafüzért (olvasó) kötöttek és azt a keresztelőig rajta is hagyták, hogy a gonosztól megvédje. Ha sokat sírt és nem aludt a gyerek vagy éppenséggel állandóan aludt, akkor úgy vélték, hogy valaki megigézte. Az igézés legáltalánosabban ismert ellenszere a szenesvíz volt, amely készítése módját a vizsgált terület összes falujában, némi eltérésekkel ugyan, ismerték és gyakorolták, sőt szórványosan tán még ma is gyakorolják61. Most az igézés szenesvízzel történő gyógyításának Kürtön lejegyzett változatát adjuk közre: a tűzhelyből kivettek öt darab parazsat, de úgy számolták meg, hogy visszafelé: 5-4-3-2-1. Majd az egyes parázsdarabokat megjegyezték, hogy ember, asszony, gyerek, lány. Amelyik parázs a víz alá süllyedt, az az illető igézte meg a gyereket. A szenes vízzel azután a kézfej 61 A vizsgált terület közvetlen szomszédságából, Alistálról származik az az adat, amely szerint a faluban még 1972-ben is gyakorolták a szótalan vízzel, szenes vízzel való gyógyítást (s. gy. 1986)
