Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
Az emberi élethez fűződő szokások...95 lészeten való szülés). Az előkészületek abból állottak, hogy vizet forraltak az anya és az újszülött megtisztítására, megfürdetésére; előkészítették a fekhelyet, ahol a szülést lebonyolítják (adataink egybehangzó tanúsága szerint, az általunk vizsgáit időszakban már ágyban szültek a nők. Csupán egy kisújfalusi adat szól az ülve szülés egykori ismerete és gyakorisága mellett: „A napam azt mondta: csak le ne feküdj, mer akkor nehezen lesz meg! Leültem a szék szélire szétterpesztett lábbal... A bábaasszony meg odaguggót és elkapta a gyereket. A csúnyaság kiment a homokos talajra. A mását a ganajba ástuk”). A szülésnél általában a bába és valamelyik idősebb rokon asszony volt jelen. A férjet csaknem minden esetben kiküldték, bár ennek ellenkezőjére is van egy kéméndi adatunk (volt olyan asszony, aki „meg se szülte volna a gyereket, ha bele nem kapaszkodhatott volna férje nyakába”). A gyereket tehát a bába vette föl, a köldökzsinórt elszakajtotta vagy elvágta (ezt egyébként Kéménden olykor összecsomózták és eltették, hogy majd a gyermek 18. életéve után kibonthassák. Ha ezt a feladatot sikeresen oldja meg, akkor - úgy vélték - szerencsés lesz. Komárom környékéről származik az az adat, miszerint az eltett köldökzsinórt háború esetén az apa magával vitte abban a hitben, hogy ha vele van, akkor nem fogja a golyó). Miután a bába az anyát rendbe tette, az újszülöttet fürösztötte meg és pólyálta be (a fürdetést és a gyerek holmijának mosását egyébként kb. egy hétig általában a bába végezte, azután - ha elég erős volt - az anya vagy esetleg már nőrokon). A csecsemőn mutatkozó bizonyos jelekből, illetve a szülés körüli rendellenességek megfigyeléséből számtalan következtetést vonhattak le: a burokban született gyerekeket (ha a köldökzsinór rátekeredett, akkor mondták ezt), szóval a burokban születettet szerencsésnek tartották (Kéménd, Köbölkút, Kürt). A csicsóiak ugyanígy eleve szerencsésnek vélték a hetedik gyermeket. A foggal született gyerekről Kéménden azt tartották, hogy annak tudománya van, meg hogy garabonciás. Csicsón és Bogyaréten ugyanezt táltosnak tartották. Az ikreket viszont általában szégyellték. Szülés után az anya rendszerint hat hétig feküdt gyerekágyat. Ez alatt az idő alatt a rokon asszonyok (általában komaasszonyok) ételt hordtak neki komaasszonykosárban (egyes falvakban erre az ételhordásra csak a keresztelő utáni időszakban került sor, másutt viszont rögtön a szülést követő napoktól). A keresztelőre, ha a gyerek egészséges volt, kb. 2 hetes korában került sor (ha feltűnően gyenge volt az újszülött, akkor már a bába is megkeresztelhette, rögtön megszületése után). A református lakosságú falvakban (pl. Kisújfalu, Búcs, Komáromszentpéter, Martos) egy gyereknek több (6-8, de tízen felüli szám se volt ritka!) keresztszülője volt, akiket általában a bába hívott meg a keresztelőre. A római katolikusok körében (az Alsó-Garam mente minden falujában, valamint Kürtön, Csúzon és Izsán) viszont rendesen csak egy keresztszülője volt minden gyereknek, többnyire mindegyiknek ugyanaz. Mindig az apa, általában közeli rokont, testvért hívott meg keresztszülőnek. A keresztelőre az anya nem ment a gyermekével, hanem a keresztanya (illetve keresztanyák) és a bába vitték a gyereket. Keresztvíz alá a keresztanya tartotta a csecsemőt (a reformátusoknál először a legidősebb, azután, életkor szerint, sorra mindegyik). Visszafelé, útközben a keresztanyák egymás kezébe adogatták az újszülöttet, ha az leánygyermek volt, hogy majd nagykorában kapós legyen (Kisújfalu). Amikor az újszülöttet megkeresztelten hazahozták, a bába azt mondta: „pogányt vittünk, keresztényt hoztunk” (Kéménd). Ugyancsak kéméndi adat szerint így is mondták: „ördögöt vittünk, angyalkát hoztunk”. Kis - újfalun a bába vagy az a keresztanya, aki a gyereket tartotta, így köszöntött be:
