Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
Az emberi élethez fűződő szokások...93 Izsa, Kéménd, Köbölkút, Kürt) is előfordult. A tudatos családtervezés általánosan bevett gyakorlatáról nem beszélhetünk ugyan (gyakori vélekedés, hogy „amit az Isten adott, el kell fogadni”), ám a fenti számadatok, illetve az az izsai adalék, miszerint a házasság első éveiben (rendesen 2-3 évről van szó) ritka volt az utód, mégis bizonyos fokú tervezettségre mutat (Kéménden úgy vélekedtek, hogy „az okos ember annyi gyereket csinál, amennyit tud, a buta meg annyit, amennyit bír”). Mai adatközlőink szerint terhességmegszakításra csak a legritkább esetben került sor, s akkor is - szinte kivétel nélkül - teherbe esett lányok esetében. A lányanyát, akinek gyermekét fattyúnak, potyagyereknek, zabinak nevezték, mindenütt (talán az egy Martos kivételével) megvetették. Kéménden az is megesett, hogy otthonról a szülei is kitagadták (míg Martoson rendesen a lányanya szülei nevelték a fattyat, ha leányuk időközben férjhez ment), a templomban is csak hátul állhatott meg, illetve a bejárat melletti ítélőszékbe ülhetett le, mivel „szégyenre, bánatra lett a gyereke”. Nem csoda hát, ha a szerencsétlenül járt hajadon bábaasszonyhoz fordult, aki a tiltott műtétet általában a terhesség harmadik hónapjáig vállalta, vagy saját maga tett kísérletet terhessége megszakítására (pl. igyekezett nehezet emelni, forró vízbe ülni, gyakran lúdtollal piszkálta meg magát stb.). Az általánosan angyalcsinálásnak (Martoson gyerekelcsinálásnak) nevezett tiltott műtétek tragikus kimeneteléről a korabeli helyi lapok hasábjairól is tudomást szerezhetünk. E híradások viszont arról is tanúskodnak, hogy a 2-3 gyermekes családanyák is megpróbálkoztak a szóban forgó beavatkozással60. Az esküvő után, rendes körülmények között jelentkező terhességet is szégyellte a fiatalasszony, s általában először az anyjának, illetve a férjének jelezte gyanúját: „csak idesszülémnek mondtam meg, a napamnak nem mertem. Csak mikor észrevették rajtam.” (Kisújfalu). Általános vélekedés, hogy a család többi tagja nem nagyon örült a jelentkező terhességnek, hiszen ez azt is jelentette, hogy - legalábbis egy időre - egy munkaerővel kevesebbel számolhatnak. Ez a munkaerő-kiesés persze elsősorban nem a terhesség időszakára vonatkozik (hanem a szülés után, a szoptatás első szakaszára), hiszen a terhes nőnek ugyanúgy részt kellett vállalnia a mezőgazdasági munkákból is, szinte az utolsó pillanatig, mint a család többi tagjának (korántsem túlzás az a kéméndi állítás, hogy a terhes nőnek addig kellett dolgoznia, „amíg a baba majd kipottyant belőle”, hiszen az is előfordult, hogy valamilyen mezőgazdasági munka közben, a határban szülte meg a gyermekét). Ha a terhes asszonyt a fizikai munkáktól nem kímélték is meg, bizonyos kivételezett - sokszor inkább hiedelmeken alapuló - helyet mégis elfoglalhatott az adott közösségen belül. Általános vélekedés, hogy a terhes nő, ha valamit (rendesen ételféleséget) megkíván, akkor óhaját teljesíteni kell. Ebből a hiedelemből levezetve például a jogszokás általában nem tartotta büntetendő cselekménynek, ha a terhes nő a 60 Csak illusztrációs példaként idézem az Érsekújvár és Vidéke című hetilapot: „Sajka Mária 36 éves csúzi asszony lúdtollal hajtott végre önmagán magzatelhajtást. Nem sokkal később heves fájdalmak léptek fel, de a szerencsétlen nő még a férjének se akarta bevallani, hogy mi baja van. Az elhívott orvos vérmérgezést állapított meg. Menthetetlen állapotban az érsekújvári kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. Halála előtt a kórházi orvosnak bevallotta meggondolatlan tettét. Férjén kívül két árvája siratja” (1935.10. 20., 10.) Ugyanezen lap egy későbbi száma (1936.6.14., 6.) gutái angyalcsinálókról tudósít, amikor szintén házasságból származó terhesség megszakítása a vád.
