Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
Narancs a komáromi úrnapi körmenetben és párhuzamai 87 Ma már nem él a szokás, de századunk első felében, ha fiatalt temettek, egy fekete magyar ruhába öltözött, csizmás, kalapos gyermek haladt a koporsó előtt, kezében kivont kardot tartva, amelynek hegyére citromot szúrtak, s a citromra színes szalagokat tűzdeltek. A Felvidéken általános szokásnak tekinthetjük ezt a temetkezési pompát, megtalálható volt a barsi, nyitrai területen is [...]. A kardvégre tűzött citrom hordozása ünneplő, magyaros ruhában, a középkori vitézi temetési ceremóniával áll összefüggésben [...]. A gyászmenet megfelel az esküvői nászmenetnek, pompás ceremóniával ment végbe a halott ifjú lakodalmaként. A díszbe öltözött gyermek, s a kardvégre tűzött citrom, a középkori vitézi temetés egyszerűsödött dramatikus játéka (a citrom a jogart, országalmát szimbolizálta, a kard pedig a vitézséget), felidézve a régi temetkezési szokások legimpozánsabb külsőségeit. A citromba tűzdelt színes szalagok pedig a halott lakodalmának külsőségeihez tartoznak: a vőfélybotot jelképezik. (Novák 1989, 78) A citromnak szerepe volt a szlovák temetési szokásokban is, azokon belül is elsődlegesen a kiházasftatlan fiatalok temetésén. Jaroslav Čukan leírásából tudjuk, hogy a rybárpolei textilmunkás-kolónián (Liptószentmiklósi járás, volt Liptó megye) a két világháború közötti időben hajadon lány temetésén még megrendezték a halott lakodalmát, amit a temetési menet is visszatükrözött: ...a gyászmenetben a koporsó előtt az első koszorúslány lépdelt, (egyedül ő) fekete ruhában és egy fekete szalaggal szegélyezett fehér párnát vitt, amin egy kettészelt citrom és mirtuszág volt. A többi tizenkét koszorúslány fehér csokrot vitt és mind a tizenhárom vőfély fehér vállszalaggal volt ellátva. A vállszalagokat és a csokrokat a sírba dobták a koporsóra.55 Sajnos sem ebben, sem az előző, Novák László által leírt esetben nem esik arról említés, hogy mi lett a citrom sorsa a temetés után. Ehhez nyújtanak némi fogódzót a német nyelvterület gazdag párhuzamai. A15. századtól rendelkezünk arra vonatkozó adatokkal, hogy a temetési szertartások során a citrom szerepet játszhatott, mégpedig kettős funkcióval: egyrészt praktikus okból, tudniillik a temetési szertartás résztvevői kaptak egyegy citromot, hogy a ceremónia ideje alatt azt szagolgatva ne érezzék a bomlásnak indult test kipárolgásait (Sörries 2002, 389). K. Kovács László is említi a kolozsvári hóstátiak temetkezésének leírása során, hogy „a temetésen résztvevő asszonyok úgynevezett boldogasszony-laput (lapos menta) vittek a kezükben, amit gyakran tartottak az orruk elé; vittek ezen kívül vagy e helyett istenfát (citrusfa) is, aminek szintén erős szaga van és amit ugyancsak az orrukhoz emelgetnek, ha van rá szükség, ha nincs”. A továbbiakban lábjegyzetben megemlíti, hogy ez a szokás vélhetően egyházi eredetű, mert „vannak rá adatok, hogy a reformációt megelőző időben a papság szorgalmazta, hogy a hívek la55 V sprievode išla pred truhlou prvá družica, oblečená ako jediná z nich v čiernom, niesla biely vankúš olemovaný čiernou stuhou, na ňom bol prekrojený citrón a myrta. Ostatných dvanásť družíc malo biele kytice, všetci trinásti družbovia mali krížom cez plece a popod pazuchu bielu šerpu. Šerpy a kytice hodili do hrobu na rakvu (Čukan 1985, 170).
