Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
86 Néphit, népszokás, népi vallásosság kodalmi szokás részét képezte még a 20. század elején az, amikor a templomi szertartás után a násznagy almát vagy narancsot érintett a menyasszonyhoz (HdA-1, 511). 1900 körül a Baja környéki bunyevác lányok húsvétkor öntözőiknek „cifra" (korommal kevert viasszal kifestett) almát, narancsot vagy citromot ajándékoztak, amiért a legény köteles volt „a lányt egész nyáron a kólóba kísérni és a Szent Antal-napi búcsúkor (jún. 13.) a húsvéti czifra almát selyem kendővel, czifra papuccsal s más ilyesmivel viszonozni” (Kovách 1903,197-198,1. kép). A délszlávok körében az arany- vagy ezüstpénzekkel teletűzdelt alma a lánykérés szimbolikus tárgya volt. Ha elfogadta a leány, az igent jelentett, ha visszaküldte, elutasítást. Bárth Dániel e szokásban egy korábbi, a leányvásárral kapcsolatos hagyomány jelképes maradványait vélte - megítélésem szerint elhamarkodottan - fölfedezni (Bárth 2003. További irodalommal). A narancs (illetve citrom, alma) szerepét a magyar (valamint közép-európai) néphitben monografikusán kellene összefoglalni, hiszen a házassági és temetési szokásokban feltűnően gazdag ez a szerep. Azt is tisztázni kellene, hogy e három gyümölcs által kifejezésre juttatott szimbólumvilág, továbbá a szokásokban betöltött szerepük mennyiben azonos és esetleg miben tér el egymástól. Dankó Imre az almaszimbolika magyar vonatkozásait már áttekintette, így az általa is idézett adatokra most nem térek ki (Dankó 1962). Néhány további, inkább találomra kiragadott közép-európai példával azt (is) szeretném bizonyítani, hogy az almát szinte tetszés szerint helyettesíthette a citrom vagy a narancs is. Antonín Václavík a Pozsonyhoz közeli Horvátgurabról írott monográfiájában említi, hogy a helyi horvát lakodalom egyik fontos mozzanata volt, amikor a koszorúslány egy rozmaringgal és szalagokkal földíszített almát vagy citromot helyezett a pap számára az oltár jobb oldalára (Václavík 1925, 232). Ján Komorovskýnak a hagyományos szláv lakodalmat taglaló monográfiájából tudjuk, hogy a szepességi szlovákok körében is ismert lakodalmi fát (svadobný stromček) az ifjú pár elé tették a lakodalmi asztalra. Általában tűlevelű fáról volt szó, amelyet színes szalagokkal, cukorkával díszítettek. Néhol három, aranyra festett, rozmaringágacskákkal ékesített almát is kötöttek rá. Liptóban is aggattak rá színes szalagokat, gyümölcsöt és pénzt is (Komorovský 1958, 242-244). Adolf Schwammberger tudósít róla, hogy a bajorországi Großmehringben még a 20. század közepe táján is egy rozmaringágakkal díszített citromot helyeztek a pap számára, esküvő alkalmával az oltárra (Schwammberger 1965,40). Ugyancsak tőle tudjuk, hogy az egykori Sopron megyei németek templomba igyekvő lakodalmi menetét egy férjezett aszszony zárta, aki egy finom kendőben két narancsot vitt, s ezeket a templomban az oltár jobb és bal sarkára helyezte (Schwammberger 1965, 42). A dél-magyarországi svábok körében is ismert volt a szokás, amint arról egy 19. század végi híradás tudósít: „Esketés után, midőn az egész násztársaság a nagy oltárt megkerüli, a menyasszony czitromba vagy aranyozott almába szúrt, selyem szalagokkal ékes rozmarin ágat tesz az oltárra ajándékul az eskető papnak” (Történelmi Adattár... Temesvár 1874, IV: 59). Ebben az esetben az „aranyozott alma” talán a narancsot helyettesíthette (vö. aranyalma = narancs). Egy 20. század eleji leírás szerint a zoborvidéki magyarok Menyhén és Béden a templomba menet „botratűzött almát visznek a násznép előtt” (Sziklay 1899,190). A közép-európai temetkezési szokáskörben is jelentős szereppel bírt a citrom, narancs. Novák László az Ung-vidéki Szirénfalva és Csicser római és görögkatolikus temetkezési szokásait bemutatva írja a következőket:
