Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
74 Néphit, népszokás, népi vallásosság világháború között. Kár, hogy a borítón látható 1930-as felvételen túlmenően, összehasonlításképpen nem került a kötetbe több ilyen felvétel is. Ozogány Ernő sokkal nagyobb szolgálatot tett volna a tudománynak (és Gyökeres Györgynek is méltóbb emléket állított volna), ha a több száz kép közül egyrészt gondosabban válogat, másrészt a kiválogatott képeket (legalább a forrásanyag adta lehetőségeket kihasználva) pontosabban meghatározza (datálás, a képen láthatóak megbízható leírása), harmadrészt a kiválogatott képeket adekvát logikai (kronológiai és/vagy a szokás lefolyását követő) rendben prezentálja. Most pedig nézzük a bevezető szöveget, amely arra lenne hivatott, hogy a könyv gerincét alkotó fotográfiák értelmezésében az olvasó segítségére legyen. Nincs egyszerű helyzetben sem az értelmezési segítséget kereső olvasó, sem a könyvet értékelni megkísérlő recenzens. Az egymással sokszor csak laza kapcsolatban (illetve éles ellentmondásban) lévő gondolat- és megállapítástöredékeket három nagyobb egységbe tagolta. Az Előszóban voltaképpen egyrészt amellett érvel, hogy bizony „a szájhagyomány akár ezredévnyi távlatban is megbízható adatszolgáltatásra alkalmas”, komolyan kell tehát vennünk. Ezt a véleményét két érvvel kívánja alátámasztani. Az egyik, hogy a trójai háború helyszínét, Homérosz (szájhagyományon alapuló) művét „útikalauzként” felhasználó, a „homéroszi mű szinte fényképszerű pontossággal rögzített” leírásai alapján „az ásó dilettánsként jellemzett” Heinrich Schliemann valóban megtalálta. Nos, az kétségtelen, hogy kultúránk bizonyos jelenségei, elemei meglepő makacssággal őrződnek meg a kollektív tudatban. Éppen ezért, amíg ellenkezője nem nyer bizonyítást, teljesen kizárni persze semmit nem lehet. Szakmai körökben kering egy anekdota, miszerint dán kutatóknak feltűnt, hogy egy kis falu protestáns templomába menet a helybéliek a templom fehérre meszelt fala bizonyos pontja előtt elhaladva sajátos köszöntő gesztusokat tettek. Később, amikor renoválták a templomot, s leszedték a külső vakolatot, egy régebbi vakolatrétegen egy Szűz Mária-freskóra bukkantak. Azon a helyen, ahol a helybéliek köszöntgetni szoktak a fehér falnak.40 Tanulság, hogy a nagyjából fél évezrede eltüntetett, lemeszelt katolikus szimbólumot a helyi protestáns hagyomány zsigereiben megőrizte, s nem tudván, hogy miért, de a köszöntő gesztust gyakorolták továbbra is, mint katolikus eleik. Nos, nyilván lehetnek ilyen esetek, ezért mondtam, hogy semmit nem lehet kizárni. De ennek ellenkezője is igaz. És a tudományban mégiscsak vannak valószínűségek (amíg nincs teljes bizonyosság). Schliemann annak idején egy jelentős, Kis-Ázsiában azért nem annyira ritka teli-szerű (sokrétegű) települést talált. Mivel akkor úgy gondolta, hogy a 10 fontosabb települési réteg közül a 2. őrzi az ókori Trója maradványait, a többit egyszerűen átvágta, magyarán nem hogy nem foglalkozott velük, hanem sok szempontból elpusztította. Tévedése csak közvetlen halála előtt vált ismertté számára: a homéroszi Tróját ma a 6. réteggel azonosítjuk. Azt is tudjuk időközben, hogy ezt a Tróját földrengés pusztította el. A trójai faló története egyébként vándormotívum, amit Homérosz is alkalmazott. Eszem ágában sincs kisebbíteni Schliemann érdemeit (már azért sem, mivel serdülőkorom pályaválasztásakor éppen az ő példája volt meghatározó szá40 Birket-Smith, Kaj: Geschichte der Kultur. Eine allgemeine Ethnologie. Zürich: Orell Füssli Verlag 1946, 62. A munkának létezik (csaknem teljes) magyar kiadása is (A kultúra ösvényei. Általános etnológia. Budapest: Gondolat 1969). Úgy emlékszem, az idézett történet abban is megtalálható, ám most nem áll módomban ellenőrizni, és az eredményt pontos oldalszámmal is adatolni.
