Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
Kimerevített hagyomány...69 Itt a vége a farsangnak, vége van a mulatságnak. Menjetek hát szépen haza, vígság után nyugovóra! E vázlatos leírásból is látható, hogy a bényiek, elsősorban persze a fő iniciátor, Csókás Ferenc irányításának köszönhetően, mivel a korábbi toprongyos farsangi alakoskodás nem felelt meg nekik, talán a Gyöngyösbokréta hatására is egy ünnepibb fölvonulást kreáltak34. Csókás Ferenc rigmusokat is költött hozzá, s amíg élt, szigorúan betartatta ezt a - voltaképpen nagyrészt általa (szerinte) „rekonstruált”, bár legalább annyira: „konstruált" - hagyományt. Ebben az esetben a hagyomány megszépítéséről, szalonképessé tételéről van szó, de mindenképpen egy régebbi hagyományra hivatkozva. Mivel a korábbi bényi farsangi szokásokról semmilyen hiteles leírás nem állott a rendelkezésre, Csókás Ferenc egy, az 1960-as években „idős”, tehát sokat látott és tapasztalt (!) ember véleményét hívta segítségül, az ő szavaival (Ne is haragudjanak a gyerekek, tojásszedís mindig vét, de azé rongyosak nem vétünk) hitelesíti a hagyományt. Csókás Ferenc felfogásában a néphagyomány a nemzeti megmaradás legfontosabb pillére, s a bényi hagyományok revitalizálását ezért alapvetően fontos nemzeti feladatnak tekintette. Erről tanúskodik az a halála után, 2003-ban összeállított video-portréfilm is, amely bényi kultúraszervező tevékenységét mutatja be.35 Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Csókás Ferenc, ha színpadon vagy kamera előtt beszélt, sokkal erőteljesebb dialektusban fejezte ki magát, mint a normális, köznapi beszédében. Tudatos népi alak volt ő, s nem csoda, hogy bizonyos kollégák nem tudták eldönteni róla: adatközlőnek vagy néprajzi gyűjtőnek tekintsék-e? (vő. Liszka 2004a) Más adatközlők, ha a gyűjtőnek magnóra beszélnek, legalábbis kezdetben megkísérelnek „szépen", városiasán beszélni. Feri bácsi is „szépen” igyekezett, de ez a szépség az ő szemében a helyi dialektusban öltött testet. S bár a rádió, televízió, illetve az, hogy a magyar nyelvterületen rendkívül sok helyen járt, hatással volt az ő beszélt nyelvére is, ha szerepelt, ezeket mind megpróbálta levetkezni. A másfél órás film tulajdonképpen régebbi felvételek montázsa, amelyen végighúzódik az a beszélgetés, amelyet Csókás Ferenc életútjáról Flimmler György és Vank László 2001. december 30-án készített az érintettel. Csókás Ferenc itt fogalmazza meg: „Hát, én ezt a kis taientumocskát kaptam az Úrtól, és igyekeztem gazdálkodni vele úgy, hogy először is a családom, aztán a nemzetem javára, mert láttam, hogy micsoda mostoha körülmények közé került sokszor nemzetünk, a népünk, és így próbáltam én a magam módocskáján ezen így segíteni...” S mivel a nemzeti fennmaradás legfontosabb zálogának a néphagyományok megőrzését tartotta, módszeresen gyűjtötte Bény hagyományait, s 34 „Gyöngyösbokréta néven azt a rendszeresen visszatérő színházi látványosságot ismerjük, amely parasztcsoportok tánc-, ének-és játékbemutatóiból állt Budapesten 1931-től 1944-ig, minden év augusztus 20-a táján. A néptáncon, népzenén és a színpadi bemutatókon keresztül egy sajátos kulturális mozgalom bontakozott ki (Pálfi 1970,115). Bényiek Gyöngyösbokrétaszerepléséről nincsenek ugyan konkrét adataink, azt viszont tudjuk, hogy az ugyanazon viseleti csoporthoz (vö. Méry 1988) tartozó szomszédos kéméndiek és bartiak részt vettek az 1939- es Gyöngyösbokréta-bemutatón Budapesten. 1941-ben pedig Kéménden rendeztek Bokrétanapot (vö. Liszka 2002a, 152-154). 35 ...mert talentumot adott nékem az Úr. Csókás Ferenc életútja 1927-2002. A filmet archív képi és videós anyagok felhasználásával összeállította Vank Ernő. H.n. 2003. A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja adattárában.
