Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
1. 4. A KAKASÜTÉS SZOKÁSA AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSIZMADIÁK KÖRÉBEN Thain János29 hagyatékából előkerült egy kéziratos füzet „Népszokások, szájhagyományok" felirattal. A vegyes érsekújvári gyűjtéseket tartalmazó füzet egyik figyelemreméltó följegyzése az az 1949. szeptember 4-én, Oszusko József, 77 éves csizmadia mester elmondása nyomán rögzített adalék, amely a kakasütés szokáskörének egy érsekújvári változatát tartalmazza. Az alábbiakban - csupán a nyilvánvaló elírásokat, helyesírási hibákat javítva ki - ennek teljes szövegét adom közre: A bál után a várpiacra vittek egy nagy kakast a csizmadiák, nagy ceremóniával, kiabálással: Hahó, hahó! Itt a zsivány hajnali csavargó, elfogtuk végre a nyughatatlant! Volt bíró is köztük, őrök kísérték a megkötözött lábú kakast, melyet fejjel lefele, rúdon két legény vitt. A piac közepén, a városháza előtt a bíró felolvasta a tréfás halálos ítéletet, persze komolyan. Fölsorakoztatta a kakas bűneit: többnejűség, botránkoztatja a jámbor népet, aztán a hajnali kukorékolások, amely felveri édes álmukból a csizmadialegényeket és inasokat. Ezért halál a fejére - eltörte a pálcát. Istennél a kegyelem. Rátették a fejét a tőkére, és baltával levágták. Utána lányos mesterhez vonultak, aki a kakast is adta. Ott ittak, ettek és megvárták a kakaspecsenyét, friss siskát, persze táncolva, mulatva, s így egész kis bál lett a kakasvágásból.30 A szokásra, illetve előzményeire vonatkozólag több utalást sajnos nem találunk e szűkszavú feljegyzésben. Mivel már a helybeliek emlékezetéből is teljesen kikopott, csak 29 Thain János (1885-1953), festőművész, rajztanár, az érsekújvári Városi Múzeum egyik megalapítója (1935) és nagy szorgalmú munkatársa, a két világháború közötti szlovákiai magyar néprajzi kutatás egyik legaktívabb munkása volt (vö. Liszka József: Öröm és okulás. A néprajzgyűjtő Thain János. Új Szó 1983. 12. 27, 4.; uő. Thain János levelesládájából. Adalék a két világháború közötti néprajzi kutatásunk történetéhez. Irodalmi Szemle 1985/2,172-175.) Elsősorban a népi díszítőművészet emlékeit gyűjtötte, rajzolta. Hagyatékából értékesek népművészeti rajzai, amelyekből annak idején az Érsekújvári Városi Múzeum kiállításán szép sorozatot mutattak be (vö. Liszka József: „Hazánk hasznára...” Fejezetek a szlovákiai magyar muzeológia történetéből. Hét 1982/33,14-15. ) Rajzait sajnos csak nagyon elszórtan publikálta. Ez idáig a legbővebb válogatásnak számít (tíz rajz) egy helyi sokszorosított kiadvány nemrégiben megjelent illusztrációs anyaga (IRÓDIA 8. Módszertani segédanyag a kezdő irodalmárok nyolcadik országos találkozójához. Hodossy Gyula szerk. Nové Zámky). Utólagos megjegyzés: Thain János (és Tichy Kálmán) népművészeti rajzainak zöme azóta nyomtatásban is megjelent (Thain-Tichy 1991). 30 A kéziratos hagyatékba való betekintés lehetővé tételéért a szerző leányának, dr. Thirring Gyuláné Thain Margitnak ezúton is köszönetét mondok.
