Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
8. …mindenhol, mindenkor és szinte mindenkitól lehet tanulni. Beszélgetés a 60 éves Liszka Józseffel
582 Beszélgetés a 60 éves Liszka Józseffel Ma is kétszemélyes intézmény vagytok, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központját te alkotod Icuval. Nemcsak kutattok és publikáltok és itthon meg külföldön konferenciákon szerepeltek, vagy éppen ti rendeztek nemzetközi konferenciát, hanem a Fórum Intézet könyveinek legalább felét is ti adjátok ki. Szerintem ehhez nemcsak nagy munkabírás szükségeltetik, hanem kellő szakmai fegyelem és tisztelet is. (Flol - ott, olvastam valahol, az ember hatvan fölött már nyugodtan megengedhet magának némi nyegleséget.) Ezek szerint van még pár napom, bár ha meggondolom, hogy hányán, de hányán megengednek maguknak ilyesmit jóval korábban is... De ha már leüt szóba hoztad, hadd kapcsolódjam ehhez, hiszen, sok más mellett, szakmai pályafutásomnak is szerves részét képezi. Valóban életem (a nevében nem beszélnék, általában, de most megkockáztatom: életünk) nagy találkozása volt ez! Minden túlzás nélkül állítom, hogy amit szakmailag elértem, ez nélküle elképzelhetetlen lett volna. Nemcsak feleség ő, hanem barát, tényleg olyan kolléga, akivel meg lehet beszélni szakmai kérdéseket. Újszerű problémalátása elsősorban persze az ő munkásságában tükröződik vissza, de ha nincsenek az ő felismerései, a vele folytatott diskurzusaink, egyértelmű, hogy ez én eredményeim is szegényesebbek, ha úgy tetszik, laposabbak lennének. És ahogy fényképez! Pontosabban, ahogy meglátja a fényképezni érdemes dolgokat! Nekem legalább háromszor kell visszamenni ugyanarra a helyszínre, hogy észrevegyem, amit ő első pillantásra felmér, felismer, s már rögzít is. Különösen a kontrasztokra van jó szeme, a méregdrága palota előtt sarat túró disznó, vagy egy sírkereszt egy atomerőművel a háttérben, meg ilyesmik... Ja, amúgy meg mi is volt itt a kérdés? Elnézést, valószínűleg a tények súlya magát a kérdést is agyonnyomta. Hogy hogyan lehet bírni, ezt az iramot, ez érdekel. Ugye jól tudom, hogy a hobbid is a néprajz? Utazás közben is megállsz, fényképezel, adatokat rögzítesz. Álmodsz is kutatásokról, szimpóziumokról? Nem kell ám azért ezt misztifikálni! Valóban az lehet a magyarázat, hogy a szakmám egyúttal a hobbim is. Hogy utazás közben én megállók fényképezni, az egy dolog. Icu ezt magasabb szinten űzi. De valóban úgy van, hogy bennem (s azt hiszem, mondhatom többes számban, bennünk) a dolgok összeérnek. Bármit csinálsz, az valahogy egy irányba mutat. Ha szépirodalmat olvasok (márpedig olvasok elég sokat, tehát látszólag valami egészen mást csinálok, mint ami a szakmám), mondjuk Thomas Bernhardot, Parti Nagy Lajost vagy Pavel Vilikovskýt, olykor egy gondolatmenet, egy szó elindít bennem valamit, ami aztán egy szaktanulmányba vagy esszébe torkollik. Ha most egészen konkrét példát kérnél tőlem, meg lennék fogva, mert hirtelen (ahogy az lenni szokott) semmi nem jut az eszembe, de hidd el, így van. Egy más típusú példa az eszembe jut viszont. Imádom a regensburgi katedrálist, és jó sorsom lehetővé tette, hogy tényleg sok alkalommal csodáljam meg, üljek egyszerűen a tövében, hátamat a falának támasztva... Nos, jó pár évvel ezelőtt az egyik mellékportáléja figurális díszítményeit szemlélve feltűnt egy idős, szakállas, kezében egy leveles botot tartó figura reliefje. Az ábrázolást hirtelen nem tudtam elhelyezni abban a körben, amiről az egész portálé domborműve mesél, vagyis a Mária életét megjelenítő képsorban. Utánanéztem, még ott, Regensburgban, s kiderült, hogy arról az apokrif történetről van szó, ami szerint Máriának annak alapján választottak férjet, hogy a kérők közül kinek a botja hajt a következő napra levelet. Nos, erről azonnal eszembe jutott a Mátyás királlyá választásának története a kivirágzó ostornyelével, illetve a lányok Katalinnapi cseresznyeág férjjóslása. Tehát ott, Regensburgba, egy nyaralás során kelt életre az
