Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
476 Kapcsolatok, identitásaink amelyek egy időben, egy adott nemzetre és csakis arra az adott nemzetre jellemzőek? Hermann Bausinger könyve, német szemszögből, lényegében erre az általánosan is megfogalmazható kérdésre keresi a választ, s ebből én azt olvasom ki, hogy nincsenek. Melyek azok az objektív és szubjektív jelenségek, amelyek a „tipikusan német” kategóriáját töltik ki, és mi a melegágya az efféle sztereotípiák, előítéletek kialakulásának? Ahhoz persze, hogy beszélni tudjunk a tipikusan német jelenségekről, tudnunk kellene, hogy „mi a német”, pontosabban azt, hogy a szerző mit, kiket sorol a német kategóriába, egyáltalán: kit tart németnek. Nos, ez a kötetből nem derül ki egyértelműen. Hol a német útlevél bejegyzése mint összetartó erő (állampolgárság!), hol a német nyelv (nemzetiség?) szerepel fő kategóriái körében. Mivel a nemzeti sztereotípiák „nemzeti” talajon fejlődtek ki, számomra problematikusnak tűnik a nemzeti helyettesítése a viszonylag új keletű állampolgárság kategóriával. Tudom, kényes kérdés ez Németországban (és mai folyamatos kerülgetése talán még tipikusan németnek is mondható), ám megkerülni mégsem lehet. Itt engedtessék meg egy személyes élményből fakadó közbevetés. Amikor első alkalommal kerültem hosszabb időre Németországba, problémát jelentett számomra, hogy a különféle nyomtatványokon szereplő „nemzetiség" rovatot miként töltsem ki. Arról van szó, hogy nagyon jól tudtam, nem a nemzetiségemre, hanem az állampolgárságomra kíváncsiak. Salamoni döntéssel „szlovákiai magyart” szoktam a kérdéses rovatba beírni. Azóta megváltozott a helyzet, a hasonló nyomtatványokon máraz állampolgárság szerepel kérdésként, ahová az ember minden identitászavar nélkül beírhatja, hogy „szlovák”. Nyilvánvaló, hogy mindez nem lenne kérdés egy francia, egy angol számára, miközben egy magyarországi magyar vagy szlovákiai szlovák számára sem jelentett volna fejtörést. Attól még azonban ez a probléma létezik, s nyilván nem én lehettem az egyetlen, akinek ez gondot okozott, mert különben néhány esztendő leforgása alatt nem változtattak volna a nyomtatványokon. De térjünk vissza Hermann Bausinger könyvéhez! Foglalkozik-e a szerző mondjuk a dél-tiroliakkal, az erdélyi szászokkal, az osztrákokkal, vagy a Volga menti németekkel? Vagy foglalkozik-e a német útlevéllel és német állampolgársággal rendelkező magyar anyanyelvű „németekkel” vagy a német útlevéllel rendelkező horvátokkal, törökökkel, kurdokkal? Az 1996-ban Mister Germanynak megválasztott, németül anyanyelvi szinten beszélő színes bőrű fiatalember (és társai) vajon vizsgálati tárgyát képezte-e? Az utóbbi kérdés persze nemcsak e könyv kapcsán fogalmazható meg, hanem egyre erőteljesebben vetődik fel az irodalom terén is. Mennyiben német, mennyiben „kisebbségi”, mennyiben „emigráns”, mennyiben „vendégmunkás” irodalom az, amelyet németül alkotó, Németországban élő, talán német útlevéllel is rendelkező, származásuk révén azonban máshová kötődő író műveinek? Német író-e Emine Sevgi Özdamar? (vö. Arens 2000) Ilyen alapon persze Heinrich Heine, Stefan Zweig, Joseph Roth vagy - hogy egy teljesen mai és beszédes példát hozzak - Marcel Reich-Ranicki helye is megkérdőjelezhető lenne a német irodalomban, illetve Petőfié vagy Radnótié a magyarban, Pavol Országh Hviezdoslavé a szlovákban. A sort persze folytathatnám, ám komoly felvetésük legfeljebb a kérdező pszichológiai diagnózisához szolgáltatna adalékul. Tehát semmiképpen nem a származás tesz valakit magyarrá, szlovákká vagy németté. Most pedig nézzük a munka konkrét felépítését, hiszen azazért jóval több, mint a nemzeti sztereotípiák vizsgálata! A szerző a rövidebb alfejezetekre tagolt mondanivalóját a következő fejezetekbe rendezte: I. A tipizálás értelme és értelmetlensége; II. Nemzeti sajátosságok ítélőszék előtt; III. Jelképek és jelképes alakok; IV. Jellegzetesen német - egy leáldozóban lévő modell?
