Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
Jutalmazás és büntetés...41 hivatkozva22. Nos, a fenti, Telek József-féle szöveget a Sinkó Veronikáéval összevetve úgy tűnik, hogy inkább ez lehetett a forrása, pontosabban ennek valamelyik modernizáltabb szövegű újraközlése (annyi biztos, hogy nem Sinkó F. 1985, 255-257). Különben Telek valóban mentett Temesvári Pelbárt műveiből, még ha az a kijelentés, hogy az ő prédikáció-gyűjteménye Temesvári latin nyelvű Stellariumának „szónoki feldolgozása” (Mihalovics 1901, 239), afféle magyar nyelvbe való átültetése lenne, ahogy azt Tamás Péter tételesen bizonyította, nem is állja meg a helyét (Tamás 1948, 66-69). Viszont a csodatörténetek során gyakran merít Temesvári Pelbárt művéből is, ám forrásait szinte mindig megnevezi, és a fentebb idézett történetnél viszont Carthagenát említi forrásként (vö. Tamás 1948, 71). Hasonló, talán az előbbitől nem is teljesen független történet egy Szent Márton-szoborhoz kapcsolja a csodás esetet: Az arany saru A csendes erdőnek szelíd homályában állt hajdanában ott, ahol mostsz. Márton falu van Biharmegyében; a praemontrei rend nagy kolostora és templomával, egy szent Mártonnak szentelt kápolna, és a nevezett szent szobra az oltáron vala arany sarukkal és fényes ruhában felöltöztetve. Sok bucsus jár mai napig is még e helyre, és hajdanában még több járt vala. Történt egykor hogy egy szegény öreg hegedűs igen nyomorult állapotában erre jővén az erdőn keresztül, hogy a szomszéd faluba menjen valamit keresni éhező családja számára, ez be ment a kápolnába, és buzgóan kezde könyörögni szent Mártonhoz, hogy könyörülne rajta, és előveszi hegedűjét, s bár milly fáradt vala, még is [66] hegedű mellett énekelt ilylyen formán: „oh szent Márton! vedd kegyesen az én énekemet és hegedülésemet, mert nem tehetek egyebet a te tiszteletedre. Oh szent Márton! otthon családomnak nyomorúsága nagy, éhség és nyomorúság bántja őket, légy ezért kegyelmes az én szükségemben, és tedd hogy mai napon rósz hegedülésemért legalább elégséges kenyeret kaphassak családom számára, mert én öeg lévén mást dolgozni nem tudok, és e hegedű mindenem. " És Íme! alig végzé be siralmas énekét, midőn az oltárról hangos pengéssel elébe esik egyik arany saru, és a szentet nagy világosság folyván körül Így szól: „Menj, az arany saru a tied; maradj ezután is jó és ájtatos.” Képzelhetjük milly boldog volt most a szegény hegedűs, megcsókolta a szent lábait, és forró hálaadás után haza sietett övéihez, örömteljes szívvel, hiszen most már gazdag ember lett. És midőn szülő falujába érkezett, rögtön a pékhez futott, mondván neki: „Adj hamar kenyeret, mert otthon nőm és gyermekeim éheznek, de most már hála az égnek nem fognak többé éhezni, nézd e sárút, ez elég egész életünkr, hogy a szükség ne bántson, és a szegény hegedűs most már gazdag ember. " A pék meglátván az arany sarut, és felismervén, nagy haragra lobban, és tolvajnak mondván a szegény hegedűst: elfogatja, s a nép a templomrablót örömujongva kiséri a börtönbe. * 47 22 A kötet összeállítója meglehetősen homályosan fogalmaz, ami a kiadvány jellegéből adódóan voltaképpen nem is róható fel hibájául: „Könyvünk néhány utónévhez fűződő legendát gyűjtött össze régi írásokból. A legtöbb a Régi és új legendáskönyvben található (Franklin Társulat kiadása). A címadó Mária-legenda eredetileg Temesvári Pelbárt Sermones de sanctis című, Nagyszombatban 1500-ban megjelent könyvében fordul elő.” (Sinkó V. 2008, számozatlan, 47. oldal). Megjegyzendő, hogy Régi és új legendáskönyv címen megjelent kiadványt nem találtam, tehát nem tudom, mire gondolt az összeállító.
